Elkészült a Föld legritkább ásványainak katalógusa

Amerikai kutatók elkészítették a Föld legritkább ásványainak katalógusát. A 2500 ásványfajta mindegyike annyira kivételes, hogy legfeljebb öt helyen fordul elő a Földön, néhányból pedig csak gyűszűnyi mennyiség létezik - írja a BBC News.

Az American Mineralogist című szaklapban közölt tanulmány szerint mégis fontosak, mert alapvető ismereteket szerezhetünk belőlük a bolygó összetételéről, a különlegességek némelyike pedig a technológiai ipar számára bizonyulhat hasznosak.

1

"A kutatók eddig mintegy 5000 ásványt azonosítottak, és kiderült, hogy közülük kevesebb mint száz alkotja a földkéreg szinte teljes egészét, a többi ritka.
Az igazi különlegességekből azonban, amelyek legfeljebb öt helyen találhatók a bolygón, nagyjából 2500 létezik" - mondta Robert Hazen, a washingtoni Carnegie Intézet tudósa, aki Jesse Ausubellel, a Rockefeller Egyetem munkatársával együtt a tanulmányt készítette.

2

A ritka kövek nagyon sok információval szolgálnak arról, mennyiben különbözik a Föld a Holdtól, a Marstól vagy a Merkúrtól, ahol ugyanazok a gyakori ásványok megtalálhatók, mint a Földön, ám a ritkaságok azok, amelyek a Földet sajátossá teszik - jelentette ki a tudós.

4

5

A földpátot, a kvarcot és a csillámpalát mindenütt megtalálni, azonban a kobaltominit, az abelszonit, a fingerit vagy az edojlerit olyan ásványok, amelyek csak tökéletes körülmények között jönnek létre: szükséges hozzá az atomi összetevők pontos száma, a megfelelő hőmérséklet és nyomás.

Vannak továbbá olyan fajták, amelyek azonnal szétesnek, amint nedvesség vagy napfény éri őket, az utóbbiak közé tartozik az edojlerit vagy a szideronátrit.

3

MTI

Hozzászólások


A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Texas állam méretű törpebolygón a NASA szondája szén alapú anyagokat fedezett fel.

A legnagyobb régészeti talányok

A legnagyobb régészeti talányok

Tíz objektum, ami a kutatók és történészek számára is rejtély.

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Érdemes lesz hajnalig ébren maradni, ha tiszta felettünk az ég.

A memória képes meg nem történt dolgok felidézésére

A memória képes meg nem történt dolgok felidézésére

Az emlékezetkutatás legérdekesebb új felfedezései.

A legjobb hazai csillagvizsgálók

A legjobb hazai csillagvizsgálók

Távcsöves megfigyelést, érdekes űrtörténeteket, és sok más izgalmas programot kínálnak a magyar obszervatóriumok.

Vándorló csillagok és más kozmikus katasztrófák vethetnek véget a földi életnek

Vándorló csillagok és más kozmikus katasztrófák vethetnek véget a földi életnek

A tudomány feltételezése szerint a Föld az űrből érkező erők áldozatává fog válni.


Elkészítették az első disznó-ember hibridet

Elkészítették az első disznó-ember hibridet

A világon először sikerült egy kutatócsoportnak egy ember-disznó keresztezésével kimérát létrehozni!

A legfeleslegesebb okos termékek

A legfeleslegesebb okos termékek

Az okoságytól kezdve a sugárvédett alsónadrágig terjednek a legújabb kütyük.

Kiderült, hogy miért édes a bosszú

Kiderült, hogy miért édes a bosszú

A Kentucky Egyetem kutatói idegesítő zajokkal és virtuális voodoo babákkal keresték a választ arra, hogy miért jó érzés a megtorlás.

Látványos gif: ennyit fejlődik a baba látása 1 éves korig

Látványos gif: ennyit fejlődik a baba látása 1 éves korig

Tudományos alapon látványos mozgókép a baba látásának fejlődéséről.

http://ujhazak.com