• 4 ℃ / 9 ℃

Lovász László: megszólította a fiatalokat a programsorozat

Az általános iskolásoktól az egyetemistákig minden korosztály közelebbről megismerkedhetett a természettudományok alapjaival a tavalyi fény nemzetközi éve sorozat magyarországi programjai révén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint.

Lovász László szerdán, a sorozat MTA-székházban tartott zárókonferenciáján sikeresnek nevezte a programokat, amelyek - mint mondta - megszólították a fiatalokat.

unesco2

Az Akadémia elnöke felidézte, hogy az ENSZ az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére, az UNESCO támogatásával nyilvánította 2015-öt a fény nemzetközi évévé. Az eseménysorozatnak a tudomány, az oktatás, az ipar, a művészet és a nemzetközi kapcsolatok adták a fő pilléreit.

Az elnök arról is beszélt, hogy a programokba a kutató közösségek is bekapcsolódtak, és a Budapesten tavaly rendezett Tudomány Világfórumán is számos előadás foglalkozott a fény témájával.

Kroó Norbert akadémikus, a magyar programbizottság elnöke a megfelelő utánpótlásképzés fontosságáról szólva hangsúlyozta: elengedhetetlen hogy a következő generációk megérezzék, miért érdemes munkát fektetni a tudomány, a technológia, és a művészet különböző területeibe. Kiemelte a diákoknak kiírt fotópályázatot, amelynek tíz legjobb alkotását a párizsi magyar nagykövetségen mutatták be decemberben. A kiállítás idén Lyonba és Grenoble-be is meghívást kapott.

A fény évéhez kapcsolódva tavaly számos nemzetközi konferenciát rendeztek, március 20-án a részleges napfogyatkozáskor az MTA székháza előtt és az épületben is több előadást tartottak, a Műcsarnokban Csáji Attila-kiállítást és nemzetközi fényszimpóziumot tartottak, amely ráirányította a figyelmet a fényhez kötődő magyar természettudományos kutatásokra és művészi tevékenységekre. Országszerte számos kiállítás, előadás foglalkozott a fénnyel, a magyarországi oktatási intézmények közül pedig mintegy 600 kapcsolódott a sorozathoz országszerte.

Az év egyik támogatója és házigazdája a Magyar Tudományos Akadémia volt, de részt vállalt a szervezési munkákból a Magyar Művészeti Akadémia, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, néhány vállalat, intézmény és számos iskola is.

MTI

Hozzászólások


Stephen Hawking keményen beszólt Donald Trumpnak

Stephen Hawking keményen beszólt Donald Trumpnak

A világhírű tudós úgy látja, hogy az amerikai elnök nem veszi elég komolyan korunk legnagyobb problémáját.

A Marson lévő egykori élet bizonyítéka lehet egy ősrégi baktérium

A Marson lévő egykori élet bizonyítéka lehet egy ősrégi baktérium

Létezik egy ősi lelet, amely közvetetten bizonyíthatja a Marsi életet.

Stephen Hawking: a technológia elpusztíthatja az emberiséget

Stephen Hawking: a technológia elpusztíthatja az emberiséget

Az asztrofizikus szerint csak a logika menthet meg az egyre jobban fenyegető biológiai és nukleáris háborútól.

A legdurvább összeesküvés-elméletek a világűrrel kapcsolatban

A legdurvább összeesküvés-elméletek a világűrrel kapcsolatban

Őskori asztronauták, eltitkolt projektek és más őrült teóriák.

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

A napokban felfedezett vöröses színű TRAPPIST-1d exobolygón nézünk körbe.

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.


A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

Közelünkben Föld-szerű bolygót találtak!

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Texas állam méretű törpebolygón a NASA szondája szén alapú anyagokat fedezett fel.

A legnagyobb régészeti talányok

A legnagyobb régészeti talányok

Tíz objektum, ami a kutatók és történészek számára is rejtély.

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Érdemes lesz hajnalig ébren maradni, ha tiszta felettünk az ég.

http://ujhazak.com