• 9 ℃ / 15 ℃

Pluto - A New Horizons űrszonda elhaladt a törpebolygó mellett

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája a terveknek megfelelően elhaladt a Pluto törpebolygó mellett.

A történelmi randevút közép-európai idő szerint 13 óra 50 percre időzítették. A New Horizons másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a Plutótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a törpebolygóról.

_84264807_84264806

Az irányítócsapat csak akkor kezdi meg az ünneplést, amikor a New Horizons újra kapcsolatba lép a Földdel: erre várhatóan szerda hajnalban, 2 óra 53 perckor kerül sor - adta hírül a BBC News.

Ez a "beszélgetés" mindössze a küldetésre vonatkozó műszaki információkat fog tartalmazni, de az irányítók nagyon hamar meg fogják tudni mondani, hogy a randevú a terveknek megfelelően sikerült-e.
A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés az elhaladás után kilenc hónappal érkezik meg.

_84256168_028154438

A Földtől mintegy 7,5 milliárd kilométerre bekövetkezett találkozás első nagyfelbontású képei szerdán lesznek elérhetőek. A szakemberek szerint kicsi az esély rá, hogy az űrszondának nyoma vész a Plútó-rendszeren való keresztülhaladáskor, habár egy elkóborolt jeges hulladék halálos kimenetelű lehet az űrszonda számára.

A New Horizons, amely először veszi közelről szemügyre a Plutót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-öv néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként. Kilenc évig tartó útjának nagy részét hibernációban töltötte, januárban ébresztették fel a NASA tudósai, és akkor látott hozzá a tudományos adatok gyűjtéséhez.

_84265972_84265971

Hét műszere segítségével nagyfelbontású felvételeket készít, a törpebolygó és holdjai összetételét elemzi, a napszelet és a mágneses mezőket vizsgálja, tanulmányozza a Pluto légkörét, valamint pormintákat vesz. A küldetés hozzájárulhat központi csillagunk és planétái születési titkainak megismeréséhez is, hiszen a Kuiper-öv a Naprendszer képződésének törmelékét "tartalmazza".

A New Horizons mellett a NASA más űrkutatási eszközei is megfigyelik a következő hetekben-hónapokban a Plutót, az így gyűjtött adatok kiegészítik, segítenek értelmezni a randevú során szerzett információt.

Július 20-án a BBC egy különkiadásban fogja bemutatni a találkozás legizgalmasabb pillanatait.

_84256164_untitled

(http://www.bbc.com/news/science-environment-33524589)

MTI

Hozzászólások

Stephen Hawking keményen beszólt Donald Trumpnak

Stephen Hawking keményen beszólt Donald Trumpnak

A világhírű tudós úgy látja, hogy az amerikai elnök nem veszi elég komolyan korunk legnagyobb problémáját.

A Marson lévő egykori élet bizonyítéka lehet egy ősrégi baktérium

A Marson lévő egykori élet bizonyítéka lehet egy ősrégi baktérium

Létezik egy ősi lelet, amely közvetetten bizonyíthatja a Marsi életet.

Stephen Hawking: a technológia elpusztíthatja az emberiséget

Stephen Hawking: a technológia elpusztíthatja az emberiséget

Az asztrofizikus szerint csak a logika menthet meg az egyre jobban fenyegető biológiai és nukleáris háborútól.

A legdurvább összeesküvés-elméletek a világűrrel kapcsolatban

A legdurvább összeesküvés-elméletek a világűrrel kapcsolatban

Őskori asztronauták, eltitkolt projektek és más őrült teóriák.

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

A napokban felfedezett vöröses színű TRAPPIST-1d exobolygón nézünk körbe.

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

Közelünkben Föld-szerű bolygót találtak!

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Texas állam méretű törpebolygón a NASA szondája szén alapú anyagokat fedezett fel.

A legnagyobb régészeti talányok

A legnagyobb régészeti talányok

Tíz objektum, ami a kutatók és történészek számára is rejtély.

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Érdemes lesz hajnalig ébren maradni, ha tiszta felettünk az ég.

http://ujhazak.com