Ferenc pápával találkozott a Mazsihsiz elnöke

A közelgő zsidó újév, a ros hásáná alkalmából Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta a Zsidó Világkongresszus (WJC) küldöttségét, köztük Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét, a WJC alelnökét - közölte a Mazsihisz kedden az MTI-vel.

Heisler András a találkozóról kifejtette: "a jelenlegi rendkívül nehéz európai helyzetben Ferenc pápa szellemi vezetőként nem a politikai megoldásokra mutatott rá, hanem a megoldás kereséséhez nélkülözhetetlen erkölcsi iránytűvel igyekezett segíteni a kötetlen beszélgetésben résztvevőket, hangsúlyozva a zsidó-keresztény alapértékek nélkülözhetetlenségét" - olvasható a közleményében.

Heisler András

Ferenc pápa a találkozón felemelte hangját a vallási fundamentalizmus ellen, amely megítélése szerint minden vallásban fellelhető. "A pápa a migrációval összefüggésben tapasztalható európai gyűlöletbeszédről szólva úgy fogalmazott: Európának el kell fogadnia, hogy a kontinens elöregedett" - írták.

A Mazsihisz tájékoztatása szerint Ferenc pápa azt mondta, "új lendületre, új emberek befogadására van szükség a fejlődéshez, s ez a változás innovációt és fellendülést eredményezhet. Hangsúlyozta azonban, hogy a befogadás csakis átgondolt és felelős integrációs politikával együtt képzelhető el. Ha önmagában csak a befogadásról beszélünk, hibát követünk el".

MTI

Hozzászólások

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

Ferenc pápa: a migrációra egyedüli megoldás a szolidaritás

Ferenc pápa: a migrációra egyedüli megoldás a szolidaritás

A bezárkózás nem jelent megoldást, a migrációra egyedül a szolidaritás útja a megoldás - jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián. A szavait az esős ...

Az iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszul városának lakosságához intézte szavait és imáját Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben. Az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott beszédében a katolikus egyházfő drámai...

Erdő Péter: Mindszenty szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg

Erdő Péter: Mindszenty szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg

Mindszenty József történelmi szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek csütörtökön az MTI-nek. Erdő Péter azután beszélt erről, hogy ...

IKSZ: ne tűnjenek el a keresztény gyökerek!

IKSZ: ne tűnjenek el a keresztény gyökerek!

A keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a Junge Union, a CDU és a CSU - a német kereszténydemokrata kormánypártok - ifjúsági szervezetének éves kongresszusán a németországi Paderbo...

Elsősorban zenei programokat kínálnak a Kolozsvári Zsidó Napokon

Elsősorban zenei programokat kínálnak a Kolozsvári Zsidó Napokon

Elsősorban zenei programokkal várják a csütörtökön kezdődő második Kolozsvári Zsidó Napokon a közönséget. A négynapos rendezvénysorozatot csütörtök este a kolozsvári zsinagógában nyitják meg, ahol ...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Magyar ünnepi misét mutattak be a Szent Péter bazilikában

Magyar ünnepi misét mutattak be a Szent Péter bazilikában

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Európa csak akkor volt igazán egységes, amikor keresztény volt - mondta Angelo Comastri bíboros a Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján a Szent Péter bazilikában ...

Felszentelték a gazdagréti Szent Angyalok-templomot

Felszentelték a gazdagréti Szent Angyalok-templomot

Huszonhat évvel az alapkőletétel után szombaton felszentelte a gazdagréti Szent Angyalok-templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.Erdő Péter a szertartáson felidézte: az 1980-as években...

Ferenc pápa: a migráció és a menekültválság a legnagyobb humanitárius krízis a második világháború óta

Ferenc pápa: a migráció és a menekültválság a legnagyobb humanitárius krízis a második világháború óta

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A mai világban több mint 65 millió ember kényszerült már elhagyni lakhelyét. Ez a precedens nélküli szám minden képzeletet felülmúl - mondta Ferenc pápa a jez...

http://ujhazak.com