Az Android Mobil Világkongresszus 2013: összefoglaló

Tekintsünk vissza az elmúlt héten a Barcelonában bemutatott Android újdonságokra.

Mint az előző hónapban a CES is ( Consumer Electronics Show - tv-k és egyéb szórakoztató termékek kiállítása), az idei Android Mobil Világkongresszus könnyedebb volt, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Mivel a HTC már bemutatta új termékeit egy héttel ezelőtt Londonban; a Samsung pedig március 14-ére tervezi az áttörést. Ettől függetlenül nagy érdeklődés követte a többi Android gyártót, akik bemutattak pár újdonságot.

fira-inside-pano

Idén a kongresszust a Barcelona központjától kívül eső Fira Gran Via-ban szervezték meg. Az új Fira minden bizonnyal sokkal korszerűbb, jobban felszerelt és nagyobb, mint az elmúlt években Fira Montjuic-ban megrendezett kongresszus.

samsung-knox

Samsung pár nappal a show előtt hivatalosan is bemutatta az új nagy készülékét. A Galaxy Note 8.0 a sok pletyka és kiszivárgott információk után, végre debütálhatott szombaton. Ez egy 8 inch-es tablet, mely a Galaxy Note 2 belsejével rendelkezik, de új figyelemreméltó vékony kerettel látták el, valamint új S Pen chip és szofter fejlesztésekett kapott, beleértve a Peel TV támogatást és a külön olvasási módot. Végülis a Note 8 csak egy nagyobb Note 2, aki már használta ezt az eszközt (vagy kisebb testvérét, a Galaxy S3-at), az pontosan tudja mire számíthat.

Kellemes meglepetés volt a Samsung Homesync - egy Android alapú TV Streaming futtató, mely TouchWiz-re hitelesített (A Samsung mobiltelefonok felhasználói felülete) Google Play-ben elérhető program. A vállalat előrukkolt még a 'Knox'-al, mely egy biztonsági rendszere  a BYOD-nek ("bring your own device" - hozd a saját kütyüd).

A cég az igazi nagy durranást New Yorkban fogja csak bemutatni, amikor is elindul a Samsung 2013-as története a Galaxy S4 nyitóünnepségével.

A legnépszerűbb termék a Galaxy Grand volt, mely egy középkategóriás, 5 inch-es, dual-SIMmel rendelkező telefon volt.

lg-optimus-l7-ii-model

Az LG bemutatta a 5,5 inch-es Optimus G Pro-t és a középkategóriás Optimus L II sorozatot. A nehézkesen elnevezett Optimus L3 II, L5 II és L7 II nem tűntek ki az okostelefonok sorából. Annak ellenére, hogy úgy néznek ki, mint a Galaxy Note 2 gonosz ikertestvérei, a G Pro egy nagyon hatásos és megbízható eszköz a maga módján. Az 1080p-s képernyő szépen hat egy ilyen képernyőn, és a Snapdragon 600 SoC is világosan látható volt. Az Optimus G Pro volt az első nem Nexus-készülék,  hogy képes legyen panoráma képeket készíteni 360°-ban, az LG VR Panorama funkcióval. A felhasználói felület kicsit más, de például azonnal tölthetünk fel képeket a Google+-ra. Lenyűgöző képeket tudunk készíteni a beépített 13 megapixeles kamerájával.

sony-xperia-tablet-z-7

A Sony nem ejtette az Xperia SP modelleket ezév sem. A cég tartott egy sajtótájékoztatót vasárnap reggel az új tablet-ről, melyet már 1 hónappal ezelőtt bemutattak Japánban, az Xperia Tablet Z. Egy szép 10 inch-es tablet, az Xperia Z széria dizájnjával. De a kritikusok szerint az emberek nem vásárolnak 10 inch-es tableteket, a Sony-nak készítenie kellett volna egy 8 inch-es verziót.

Bemutatták még a Sony Xperia T készüléket, melyen már az új Android 4.1, Jelly Bean verzió fut, mely még küzd pár problémával.

Különböző alkalmazások már alapból elérhetőek a készülékekről, és az NFC (hasonló, mint a wi-fi, de nehezebb lehallgatni, jobban titkosított) is felütötte már a fejét a programok között, mint egy ingyenes, ajándék szoftver.

huawei-richard-yu-p2_0

A Huawei sajtótájékoztatóján bemutatta a Ascend P2. A 4,7 inch-es okotelefonját, melyen az Android 4.2-es rendszere fut, s ezzel mutatva a cég nagyra-törő lépéseit.

jonney-shih-padfone-infinity_1

Az Asus bemutatta két új készülékét, a  Padfone Infinity-t és a Fonepad-et.

A Fonepad egy költségkímélő tablet, okostelefon ambíciókkal - 7 inc-es, a Nexus 7-eshez hasonló eszköz, Intel CPU-val és Android 4.1-es Jelly Bean operációs rendszerrel.

A Padfone Infinity gyors és erős gyártású készülék. Ez a 999 eurót kóstál a kicsike, de így olcsóbban kaphatunk egy IPad-hez hasonló felső-kategóriás készüléket.

big-grand-memo_0

Nagy bejelentést tett a ZTE az új Grand Memo-jával, mely 5,7 inch-es Android-os telefon. Ez az első Snapdragon 800 CPU-val, de az eszköznek lesz több változata is, különböző specifikációkkal.

Hozzászólások

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Norbert Hofer a Brenner-hágót lezárná és feloszlatná az osztrák parlamentet. Az elnökválasztás első fordulójában fölénnyel nyert az osztrák FPÖ-s politikus. Elindultak a találgatások, hogy vajon mily...

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

[highlight]A hír első olvasásra hihetetlennek tűnik, de mégsem az - Az Oroszok betörnek az okostelefon bizniszbe![/highlight] Az első készülék mindjárt ki is üti a nyeregből az összes konkurenciát, h...

Európába júniusban felbukkanhat a Slate

Európába júniusban felbukkanhat a Slate

A HP- s  táblagépekkel kapcsolatban eddig a vevőknek nem voltak túl jó emlékeik, de a fejlesztésnek köszönhetően egy jobb konstrukció született, és még az ár is elérhető lesz. Az Egyesült Államokban ...

Jön a digitális élettárs

Jön a digitális élettárs

A Samsung bemutatta legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S4-et. Jobb minőségű és nagyobb képernyője van a legújabb iPhone-nál, a világ minden táján működik 4G-n, és kiváltja a tévé-távirányítót is. Angolr...

Végre bemutatták: Samsung Galaxy S IV

Végre bemutatták: Samsung Galaxy S IV

Ma hajnalban mutatták be a New York-i Times Square -n az új Samsung mobilt. A találgatások helyett (amiknek nagy része igaznak minősült), most már hivatalos információkkal is szolgálhatunk. A készü...

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

Négy videót tettek közzé a YouTube-on, amelyen a Samsung telefonjának új funkcióit mutatják be. A Samsung a napokban mutatja be hivatalosan új készülékét, a Galaxy S4-et, ez azonban nem zavarja azt a...

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

Annak ellenére, hogy a Galaxy Pop elnevezésről lerí, hogy alsó kategóriás telefon, eléggé figyelemreméltó. A kis kütyüben rejlik egy quad-core processor, LTE, Android 4.1-es Jelly Bean, és a sokszí...

Androidos E Ink telefont mutattak be

Androidos E Ink telefont mutattak be

[caption id="attachment_39811" align="aligncenter" width="670"] Az E Ink új üdvöskéje[/caption] Vajon érdekel-e ma bárkit egy fekete-fehér színskálás telefon, amikor manapság az extra nagy felbontású...

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

Garantált szórakozást nyújtanak a következő iPhone-iPad és Android játékprogramok.  A játékokat letöltheted ha a zárójelben lévő szövegre kattintasz! Tetris (Android, iPhone) Erre mindenki em...

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Az Adobe egy éve bejelentette, hogy megszünteti az Android mobilplatformon elérhető Flash plugin támogatását és leállítja a fejlesztéseket. Még a Google Play alkalmazásboltból is eltűnt a Flash. Az...

http://ujhazak.com