Forgalomlassító kamionos tüntetés az ökoadó ellen Franciaországban

Mintegy háromezer kamion torlaszolta el a francia utakat szombaton: a teherszállítók az ökoadó bevezetése ellen tiltakoznak.

A francia és külföldi teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét a breton tüntetések nyomán a kormány már felfüggesztette, a tiltakozók azonban a végleges visszavonást követelik. "Legalább háromezer kamiont számoltunk össze a konvojokban és 33 tüntetést szerveztünk (mintegy 15 régióban)" - mondta Kevin Béard, a közúti teherszállító kis- és középvállalkozásokat tömörítő OLTRE szövetség szóvivője. A legnagyobb fennakadásokat Párizs környékén okozta a megmozdulás, ahol mintegy 300-400 teherautó sorakozott fel a rungisi nagybani piac környékén és onnan indultak óránként alig néhány kilométeres sebességgel az autópályán a főváros felé.

kamion-710x400Az ország déli részén Toulouse körül 200 teherszállító, Bordeaux-nál pedig 250 kamion foglalta el az autópályákat, valamint Lyon és Lille környékére is megmozdulásokat szerveztek a nap folyamán. A kamionok a legnagyobb nyugalomban, valamennyi sávot elfoglalva, csigatempóban haladtak a nagyvárosok felé: az akcióval forgalomlassítást okoztak az egész országban, ugyanakkor semmilyen incidenst nem kívántak okozni. Az OLTRE leszögezte, hogy nem fogják megrongálni az autópályákon már felállított elektronikus ellenőrző kapukat, ahogy az több helyen történt Bretagne-ban az elmúlt hetek tiltakozásai során.

A 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó környezetvédelmi adó még az előző konzervatív kormányzat döntésének értelmében, 2014. január 1-jén lépett volna hatályba. A kormány a befolyó összegből kívánja finanszírozni a közlekedési infrastruktúra fejlesztéseit és ösztönözni a vállalkozásokat arra, hogy az autóutak helyett más szállítási módokat válasszanak.  Az intézkedés bevezetését a szocialisták korábban már kétszer elhalasztották, és a mostani döntést a jobboldali ellenzék is üdvözölte. A tüntetések egy hónappal ezelőtt Bretagne-ban kezdődtek, ahol a XVII. századi breton adóellenes forradalom szimbólumát, a piros sapkát viselő tiltakozók egy része több helyen össze is csapott a rendfenntartó erőkkel. Az ökoadó ellenzői - amely egymilliárd euró (300 milliárd forint) bevételt jelentene az államkasszának - azt hangsúlyozták, hogy a breton gazdák a térség földrajzi helyzete és a régiót jelenleg sújtó élelmiszeripari nehézségek miatt nem bírnának el egy újabb adót.

Jean-Marc Ayrault miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy "kellő időt szeretne hagyni a párbeszédre" az ökoadó bevezetése előtt, és arra kérte "a tiltakozókat, hogy inkább a tárgyalóasztalnál fejtsék ki álláspontjukat".
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com