Rutte: Erdogan kijelentése a történelem undorító meghamisítása

Rutte aláhúzta, a török elnök továbbra is feszültséget szít Hága és Ankara között, de Hollandia nem alacsonyodik le erre szintre, ez teljességgel elfogadhatatlan - tette hozzá.

Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden kijelentette, hogy nem lehet egy bocsánatkéréssel elintézni a Törökország és Hollandia között kialakult diplomáciai vitát, "állami terrorizmusnak" nevezte a holland fellépést és arra figyelmeztetett, hogy Ankara további büntetőintézkedésekhez folyamodhat.



Beszédében megemlítette a kelet-boszniai Srebrenica városában 1995-ben történt mészárlást, amellyel kapcsolatban kijelentette, a holland kéksisakosoknak nem sikerült megakadályozniuk a vérengzést. A két ország közötti diplomáciai pengeváltást az okozta, hogy a holland hatóságok szombaton két török minisztert is megakadályoztak abban, hogy részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényein Hollandiában.

A szerb határ közelében, Bosznia-Hercegovinában található Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim bosnyák lakossága itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a kézifegyverekkel felszerelt holland békefenntartók pedig gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. Srebrenica elfoglalását követően a szerb erők néhány nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le.

A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon. 2016 szeptemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította azt a keresetet, amelyet boszniai panaszosok nyújtottak be a holland állam ellen a srebrenicai mészárlás ügyében.

A felperesek, a Srebrenicában boszniai szerb katonák által legyilkolt áldozatok hozzátartozói azzal vádolták meg a holland hatóságokat, hogy nem vizsgálták ki megfelelően három holland ENSZ-békefenntartó büntetőjogi felelősségét, akik szerintük a biztos halálba küldték a rokonaikat azzal, hogy a támaszpontjuk elhagyására utasították őket, miután a boszniai szerb erők bevonultak a településre.

MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com