Ukrajnai tüntetések - Négy tisztségviselő ellen indul eljárás a diáktüntetetés leverése miatt

Négy magas rangú tisztviselő ellen indított eljárást az ukrán főügyészség hatalommal való visszaélés gyanújával az egyetemisták kijevi tüntetésének november 30-ai brutális rendőri feloszlatása miatt.

Viktor Psonka főügyész szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy hatalommal való visszaéléssel gyanúsították meg Olekszandr Popovot, a kijevi elnöki adminisztráció vezetőjét, a fővárosi vezetés első emberét, Volodimir Szivkovicsot, a befolyásos hatalmi szervnek számító nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) helyettes vezetőjét, továbbá az akkori rendőrfőnököt, Valerij Korjakot, akit azóta felfüggesztettek hivatalából és helyettesét, Petro Fedcsukot.

elso-alkalommal-tuztek-ki-az-eu-zaszlot-nemzeti-zaszlo-melle-ukrajnabanA főügyész szavai szerint a vizsgálat során megállapították, hogy november 30-ra virradó éjjel a kijevi rendőrfőnök irodájában tartózkodott a főváros vezetője és a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkárhelyettese. Állítólag ők ketten gyakoroltak nyomást a kijevi rendőrség említett két vezetőjére, hogy alkalmazzanak erőszakot a Függetlenség terén tüntető diákokkal szemben.

Közölte, hogy a négy gyanúsított esetében hamarosan megállapítják az előzetes fogva tartásuk módját. Valószínűleg házi őrizetbe kerülnek. Psonka kijelentette, hogy mindezekről tájékoztatta Viktor Janukovics elnököt, aki "hozzájárulását adta ahhoz is, hogy a gyanúsítottakat mentsék fel hivatali feladataik ellátása alól". Az elnöki hivatal nem sokkal később közzétette, hogy Janukovics a főügyészség kérésére felfüggesztette hivatalából a főváros vezetőjét és az SZNBO titkárhelyettesét.

November 30-án hajnalban váratlanul rohamrendőrök rontottak a kijevi Függetlenség terén az ország európai integrációjáért békésen, jó hangulatban tüntető egyetemistákra. Gumibotokkal és tonfákkal ütötték, rugdosták, a földön vonszolták a menekülni próbáló fiatalokat. Az incidensben 35 diák sérült meg, sokukat őrizetbe vették. Az ellenzék egyik fő követelése a tüntetéseken alkalmazott erőszak felelőseinek megbüntetése. Előző nap, az ellenzék részvételével folytatott nemzeti kerekasztal-megbeszélésen Janukovics még arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a november 30-i diáktüntetés brutális rohamrendőri szétoszlatásáért a vizsgálat eddigi eredménye szerint "közvetlenül három személy felelős". Ígértet tett arra, hogy megnevezi az illetőket, amint a nyomozás állása ezt lehetővé teszi.

A helyi média ugyanakkor a szombati főügyészi bejelentést úgy kommentálta, hogy a kijeviek, főként az EU-párti tüntetők szemében rendkívül népszerűtlen városvezető, Popov és a kevéssé közismert titkárhelyettes, Szivkovics "nyakába varrják" a tüntetésen alkalmazott erőszakért a felelősséget.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com