Németországi molesztálás

Teljesen új politikai helyzet alakult ki Németországban a kölni incidens felszínre kerülése óta - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.

Eddig Németországban egy viszonylag jól működő nagykoalíció volt, jelenleg azonban még a testvérpártok - a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) - sem értenek egyet. Merkel pozíciója meggyengült, szembekerült a nagykoalícióban szintén partner szociáldemokratákkal (SPD) - vélekedett.

f21b008984c199238e2627ce1158cb77b3bfda2e

Nógrádi György szerint a kölni események rengeteg dolgot megmozgattak, ellentétes nyilatkozatok jelennek meg a témában, egyben minden párt a közelgő tartományi választásokra készülődik.

Mindeközben a németek azt mondják, hogy kialakult "a hallgatás koalíciója", a német politika fél attól, mi lesz, ha kimondja az igazat - fogalmazott a szakértő. Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter például úgy nyilatkozott, "legyünk óvatosak, mert ha dolgokat kimondunk, erősítjük a szélsőjobboldalt" - fűzte hozzá.

Rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, és ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni.

Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak". Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.

MTI

Hozzászólások

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Németországban egy magas rangú hivatalnok lányát egy afgán véglény ölte meg!

Tengerből kimentett migránsoknak Tunéziában nyitnának menekülttábort

Tengerből kimentett migránsoknak Tunéziában nyitnának menekülttábort

Németország újabb migrációs hullámtól tart, ezért már tervei vannak, hogyan oldaná meg a kérdést.

Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

Korlátoznák a migránsok beáramlását és a kitoloncoltaktól megvonnák a segélyt

A német pártok a migránsok kitoloncolásának szigorítását tervezik, többek között a hazaküldöttektől mindent pénzbeli segélyt megvonnának.

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

Németországban a napokban tárgyalják a migránspolitika aktuális kérdését, miszerint leállítsák-e az afgánok deportálását.

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Németországban többé nem működik a jogállamiság!

Német hatóságok szerint az országban nem működik a jogállamiság, mert az illegális bevándorlók azt kijátsszák.

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

A német hatóságok gyanúja szerint merényletet tervezhetett, és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagja lehet az a szíriai férfi, akit szerdán késő este őrizetbe vettek Berlinben - jelentette...

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

Merkel: riasztó a sajtószabadság korlátozása Törökországban

A német kormány megítélése szerint a legnagyobb mértékben riasztó, hogy a sajtó és a vélemény szabadságát újra és újra korlátozzák Törökországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán Berlin...

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán

Németországban elkezdődhet az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" pere

Németországban több mint két évvel az úgynevezett wuppertali saría rendőrség ügyének 2014-es kirobbanása után novemberben lefolytathatják az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" perét. Keddi lapjele...

A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

A német CDU újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez

Németországban újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt a többi között keményebb fellépést szorgalmaz az irataikat szándékosan megsemmisítő menedékkérőkke...

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. A helyi rendőrség vasárnapi közleménye alapján az ügynek valószínűleg nincs politikai vonatkozása. ...

http://ujhazak.com