Elkötött egy Audit, a patakban végezte

Nem sokáig élvezhette a lopott Audi Q7-essel járó örömöket egy 27 éves túrócszentmártoni autótolvaj. A 60 ezer euró értékű kocsival egy patakban végezte.

AudiEgy zsolnai bevásárlóközpont parkolójából kötötte el a luxuskocsit.  A rendőrök gyorsan a nyomába eredtek, és az Ontário nevű közeli tavacskánál elzárták az útját.

A rendőrök szóvivője szerint a fiatalembernek nem sikerült bevennie egy kanyart, az Audi átrepült egy patak felett, a partba ütközött, majd szépen visszacsúszott a patakba. A sofőr futva menekült, de a rendőrök nyomára leltek a bokrok között.

Audi1
Az autótolvaj teljesen átázott, fej- és vállfájdalmakra panaszkodott, ezért a rendőrök mentőt hívtak a helyszínre. A fiatalember ellen vádat emeltek, 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Forrás: Bumm

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com