EU-tisztújítás - Csáky Pál lesz az EP Petíciós Bizottságának alelnöke

Csáky Pált, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti (EP) képviselőjét választották csütörtökön délelőtt az EP petíciós bizottságának (PETI) alelnökének - közölte az MTI-vel Dunajszky Éva, a képviselő pozsonyi irodájának vezetője.

csaky_pal_portret_09_1A PETI emberjogi és kisebbségvédelmi szempontból az EP legfontosabb bizottságának számít, és a felvidéki magyarság számára rendkívüli súllyal bír. Egyebek mellett azért, mivel tavaly ez a bizottság tárgyalta a szlovák állampolgársági törvény rendelkezései kapcsán, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) által beadott petíciót és a Benes-dekrétumokról szóló beadványt is.

"Nagyra értékelem ezt a gesztust, amellyel bevallom, nem számoltam. Az Európai Unió intézményeiben egyfajta tisztelet ez az ember által befutott politikai pálya iránt" - mondta megválasztására reagálva Csáky Pál. Rámutatott: megválasztásához a Fidesz delegációjának "kiváló" lobbizása és a CDU listáján Brüsszelbe jutott német EP-képviselők támogatása is hozzájárult. Mindkét részről megtisztelőnek tartja a támogatást.

A felvidéki magyar EP-képviselő szerint az, hogy a PETI alelnökévé választották, némileg módosítja majd az EP-képviselői poszt betöltéséhez kötődő terveit. "Több időt kell majd töltenem Brüsszelben, illetve az EU intézményeiben, mint eredetileg terveztem, mert egy ilyen funkció komoly szinten való ellátása sok odafigyelést igényel" - fejtette ki.

Csáky Pál az MTI érdeklődésére azt mondta: mivel maga a bizottság majd csak a jövő héten ül össze, először annak összetételével s elnökével kell megismerkednie, s csak azt követően derülhet ki, milyen konkrét - a felvidéki magyarság érdekérvényesítését célzó - lépések megtétele válik majd lehetővé a tisztségnek köszönhetően.

Az MKP EP-képviselője korábban elsődleges brüsszeli feladatának a felvidéki magyarokat ért jogsértések, egyebek mellett a kettős állampolgárság és a Benes-dekrétumok kérdésének rendezését jelölte meg, és azt hangoztatta, hogy az új összetételű EP-ben ismét fel kell vetni az őshonos európai kisebbségek jogállását rendező keretegyezmény kérdését.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com