Görög adósság - Pravda: hamarosan az európai válság kifezést kell majd megszokni

A görög válság és dráma kifejezések helyett lassan az európai válság és dráma kifejezéseket kell majd megszoknunk, mivel a német konzervatívok politikai hegemóniára való törekvése a közös fizetőeszköz viszonylatában odáig jutott, hogy annak messzire mutató következményei lesznek Európa számára, függetlenül attól, hogy miképpen is végződik majd a görög történet - szögezte le keddi írásában pozsonyi Pravda.

Peter Javúrek, a független szlovák napilap vezető kommentátora írásában a görög kormányra Brüsszelben "ráerőltetett", hétfőn bejelentett intézkedésekről úgy vélekedik: azok nagy része nélkülözi a logikát, és nem arról szól, hogy a görög állam kilábaljon a válságból és végül rendezze kötelezettségeit.

gorog_

"A Brüsszelben folytatott harc igazából arról szólt, milyen mértékben büntessék meg Görögországot azért, amilyen kormánya van" - szögezte le a kommentátor. Megjegyezte: míg Wolfgang Schäuble az ideiglenes Grexithez hasonló ajánlatok sorát pakolta az asztalra, az ötleteire bólogatók - köztük Szlovákia - erkölcsről, bizalomról és a Görögország által kivitelezendő nehéz reformokról papoltak, de azt már nem magyarázták meg, hogy miért számít reformnak például az összes görög kikötő privatizációja.

Javúrek szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök ugyan néhány apró győzelmet is hazavihet - ezek egyike, hogy végre szó van a görög adósság átalakításáról -, de ez szinte semmi azzal a keserű pirulával szemben, amit szerdán a görög parlamentnek le kell majd nyelnie.

Hozzátette: Athén hosszú időre elfelejtheti, hogy saját gazdaságpolitikát folytasson, ugyanakkor félő, hogy ha a görög bankok nem nyitnak ki gyorsan, akkor a Görögországnak szánt harmadik mentőcsomagot, már csak egy halott címére kézbesíthetik majd ki.

A Görögországnak nyújtandó legújabb mentőcsomag feltételeiről kötött hétfői megállapodás elnapolta ugyan a legrosszabb elképzelhető forgatókönyvet, a Grexit-et, mindazonáltal magas árat kell majd érte fizetni, mivel az uniós intézmények az eddiginél erőteljesebb ellenőrzést gyakorolnak majd Görögország felett - vélekedett kedden a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap.

Bartlomiej Niedzinski, a lap kommentátora szerint a mentőcsomag csak első ránézésre értelmezhető Alekszisz Ciprasz sikereként. Valójában "éppen az ellenkezője igaz, hiszen a görög kormányfő olyan feltételekbe volt kénytelen beleegyezni, amelyeket honfitársainak nagy része megalázónak talál" - véli a cikkíró.

Rámutat: a görög lakosság nagy része, valamint a kormányzó Sziriza több radikális képviselője úgy érzi, hogy Görögország "az euróövezet többi államának protektorátusává válik".

Ezért Ciprasz, a brüsszeli megállapodást végrehajtó törvények elfogadásakor a lehetséges parlamenti vereségét elkerülendő, "határozott belpolitikai lépésekre szánhatja el magát". A közigazgatásban és a pártban végrehajtott személyi változások mellett Niedzinski azt sem zárja ki, hogy a görög kormányfő a Sziriza legradikálisabb szárnyát az ellenzéki Új Demokráciával helyettesíti, egy nemzeti egységkormányt alakítva.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com