Nagy Britannia uniós tagsága mellett állt ki a holland, a szlovák és a máltai kormányfő

Nagy Britanniának az Európai Unióban (EU) való bennmaradása mellett álltak ki Szlovákia, Hollandia és Málta kormányfői szerdán Pozsonyban, ahol Robert Fico szlovák miniszterelnök fogadta a két ország miniszterelnökét.

Szlovákia július 1-én Hollandiától veszi át az elnökségi stafétabotot, és azt az év végén Máltának adja át.

____robert-fico

Robert Fico a találkozó után vendégeivel közösen tartott rövid sajtótájékoztatón elmondta: Mark Rutteholland és Joseph Muscat máltai kormányfőkkel a júliusban kezdődő szlovák uniós elnökség fő témáiról és kihívásairól egyeztettek, ezen belül a két vezető téma a Nagy Britannia uniós tagságáról szóló - június 23-án sorra kerülő - népszavazás illetve a migrációs válság volt.

Előbbivel összefüggésben a szlovák miniszterelnök rámutatott: a brit referendum - függetlenül annak eredményétől - komoly kihatással lesz a szlovák elnökség félévére. A népszavazás eredménye kapcsán - a holland és a máltai kormányfők véleményét is tolmácsolva - annak a reményének adott hangot: Nagy Britannia a bennmaradás mellett dönt.

"Mindhármunk nevében mondhatom, hogy hisszük, hogy Nagy Britannia lakosai az EU-ban akarnak maradni" - fogalmazott Robert Fico.

A pozsonyi egyeztetés másik témája, a migrációs válság és annak lehetséges megoldásai kapcsán Robert Fico azt mondta: ebben a kérdésben eltérőek voltak a vélemények, ugyanakkor hozzátetette: szlovák kormányfőként az Európát egységesítő témákat tartja majd terítéken.

"Ígérhetem, hogy a megoldásokat fogjuk keresni, de ahol közös döntésekre nem lesz lehetőség ott legalábbis keresni fogjuk a teret a saját nézetek kifejtésére" - jelentette ki Robert Fico.

Mark Rutte, "nagyon hasznosnak" értékelte a szerdai egyeztetést, s a migrációról szólva megerősítette: ebben a kérdésben különböző nézeteket vallottak, ám a különböző álláspontokban volt átfedés is, konkrétan abban, hogy alapvető módon csökkenteni kell az Európába beáramló migránsok számát.

"Védenünk kell a határainkat, meg kell valósítani a törökökkel kötött megállapodást és meg kell egyezni az észak-afrikai országokkal is" - szögezte le ezzel kapcsolatban Mark Rutte.

A holland politikus a brit referendumról azt mondta: a kilépés hírére sok országban pezsgőt bontanának, majd felszólította a népszavazás résztvevőit: voksoljanak a bennmaradás mellett.

Joseph Muscat, az uniós elnöki tisztségben Szlovákiát követő Málta kormányfője a migrációs válsággal kapcsolatban azt mondta: elsődlegesaz uniós országok biztonságának szavatolása, de gondolni kell a toleranciára, a pluralizmusra és az emberi értékekre is. "A kérdést rendeznünk kell, mert amennyiben nem, akkor azt a szélsőségesek teszik majd meg helyettünk" - jegyezte meg.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com