Nőtt a GDP, csökkent a munkanélküliség Szlovákiában

Szlovákiában a tavalyi utolsó negyedévben a GDP 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a munkanélküliség pedig enyhén, 0,2 százalékponttal csökkent ugyanebben az időszakban.

gA szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) szerdán közzétett adatai szerint a munkanélküliségi ráta Szlovákiában egyaránt 14,2 százalék volt a tavalyi év egészében és a negyedik negyedévben. Az utolsó negyedévet tekintve ez 0,2 százalékpontos csökkenést jelentett az előző év hasonló időszakához képest, az egész éves ráta viszont ugyanilyen mértékben, 0,2 százalékponttal nőtt a 2012-es éveshez képest. A nyilvántartott munkanélküliek száma az év végén 386 ezer volt.

A szlovákiai munkanélküliek legnagyobb hányada egy évnél hosszabb ideje nem talál állás, ők adták az összes munkanélküli 68,4 százalékát. Számuk egy év alatt 4,3 százalékkal, 264 ezer főre emelkedett. Korosztály szerinti lebontásban a legtöbb munkanélküli a fiatalabbak, a 25 és 34 év közöttiek korosztályából került ki, az év végén ők adták az összes munkanélküli 31,3 százalékát.

A statisztikai hivatal másik szerdai közlése szerint a tavalyi évben enyhén nőtt a szlovák gazdaság teljesítménye. A szlovák GDP 2013 utolsó negyedévében éves szinten 1,5 százalékkal nőtt, azaz a gazdaság bővülése 1,1 százalékponttal volt gyorsabb mint 2012 utolsó negyedévében.

A SÚSR szerint az utolsó negyedévben megváltozott a szlovák gazdaság növekedését elsődlegesen alakító tényezők összetétele is. Míg a 2013 utolsó három hónapját megelőző 9 negyedévben a szlovák gazdaság bővülését kizárólag a külföldi kereslet alakította, az utolsó negyedévben a növekedéshez már a hazai kereslet emelkedése is hozzájárult.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com