Asztalitenisz Top 12 - Madarász a másodikra, Fazekas a negyedikre hajt

Szerdán és csütörtökön rendezik az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban sorra kerülő tornán a nőknél Madarász Dóra, a férfiaknál pedig Fazekas Péter a címvédő, újabb sikere esetén előbbi másodszor, utóbbi pedig 2001, 2005 és 2013 után negyedszer bizonyulna a legjobbnak. Rajtuk kívül két-két bajnok van még a mezőnyben: Braun Éva ötször - először éppen húsz éve, legutóbb pedig 2006-ban -, míg Pergel Szandra 2009-ben nyert, a férfiaknál pedig Jakab János (2004) és Kosiba Dániel (2008) diadalmaskodott már Top 12-n. A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, majd az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

asztaliteniszA Top 12 résztvevői a szövetség honlapja alapján:
férfiak:
Jakab János (Stockerau), Fazekas Péter (Celldömölki VVSE), Kosiba Dániel (Celldömölki VVSE), Lakatos Tamás (Saarbrücken), Szudi Ádám (TTC Bietigheim-Bissingen), Kriston Dániel (Szerva ASE Szécsény), Ecseki Nándor (Celldömölki VVSE), Szita Márton (TTC Frickenhausen), Magyar László (Waldegg Linz), Majoros Bence (Nyírbátori ASE), Vitsek Iván (Szegedi AC), Sebestyén Péter (Békési TE)
tartalékok: Lung Dániel (Győri Elektromos VSK), Hoffmann Tamás (Pénzügyőr SE), Varga Csaba (ATSK Szeged)
nők:
Madarász Dóra (SVNÖ Ströck), Pergel Szandra (Budaörsi SC), Braun Éva (Postás SE), Szvitacs Alexa (Szekszárd AC), Nagyváradi Mercédesz (Postás SE), Tóth Kata (Szekszárd AC), Varga Tímea (Postás SE), Madacki Mirella (Szekszárd AC), Ambrus Krisztina (Postás SE), Imre Leila (Univer-Sport Kft.), Matastik Eszter (Postás SE), Hartbrich Leonie (DJK Sportbund Stuttgart)
tartalékok: Horváth Lilla (TTC Flötzersteig), Hepke Johanna (Budapesti Erdért SE), Takács Lili Fruzsina (TSV Oberboihingen)

A ranglista-helyezése alapján indulásra jogosult Pattantyús Ádám, valamint Póta Georgina és Lovas Petra jelezte, hogy nem kíván élni a részvétel lehetőségével.

A program:
----------
szerda:
női egyes, 1-3. forduló 10.00
férfi egyes 1-3. forduló 10.45
női egyes 4-5. forduló 15.00
férfi egyes 4-5. forduló 15.45
csütörtök:
női és férfi elődöntők 15.00
női és férfi döntők 16.00
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com