A szlovák parlament az előzetes várakozásoknak megfelelően elutasította kedden a Martina Simkovicová kulturális, illetve Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt.
Tanácsadójává nevezte ki Alekszej Gyumint, az elnöki testőrség exparancsnokát, a tulai régió eddigi vezetőjét és Nyikolaj Patrusevet, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt igazgatóját, az orosz biztonsági tanács korábbi titkárát kedden Vlagyimir Putyin orosz államfő.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre - jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter az orosz parlament felsőházának külügyi bizottságában hétfőn, a tisztségére való újrajelöléséről folytatott konzultáción.
Mihail Misusztyin miniszterelnöki jelölését terjesztette be az Állami Dumának Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Vjacseszlav Vologyin, a parlamenti alsóház elnöke pénteken a Telegramon.
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg a szerdán megtartott észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, ám nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalíciós partnerekre lesz szüksége.
Gordana Sziljanovszka-Davkova, a jobboldali ellenzék jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot a szerdai északmacedón elnökválasztáson, ám második fordulóra is szükség lesz, amelyen a hivatalban lévő, baloldali Sztevo Pendarovszkival mérheti össze az erejét május 8-án.
Benyújtotta lemondását hétfőn Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője, mert nem tudta megakadályozni a Hamász palesztin terrorszervezet támadását 2023. október 7-én.
A lengyel nagyvárosok többségében a kormánykoalíciót irányító Polgári Koalíció (KO) polgármester-jelöltjei győztek az idei helyhatósági választásokon - derül ki a szavazás második fordulójának hétfőn ismertetett végeredményeiből.
Nemcsak a korábban tervezett belgrádit, hanem minden önkormányzati választást június 2-án tartanak Szerbiában - közölte Ana Brnabic, a szerbiai parlament elnöke csütörtökön.
Továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Igen - Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom a legnépszerűbb Csehországban, de előnye az utóbbi hónapokban csökken.
Minden készen áll arra, hogy népszavazást tartsanak a tavaly megválasztott polgármesterek leváltásáról az észak-koszovói településeken, a választói névjegyzékben 1500-zal többen szerepelnek, mint egy éve - közölte a koszovói választási bizottság.
Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán.