10 család, akiket elátkoztak

Régen élt rokon baklövése miatt szenvedtek/szenvednek a leszármazottak.hapsburg„Mintha elátkozták volna ezt a családot!” – jegyezzük meg, amikor sorozatos tragédiák érik a mi, vagy valaki más rokonságát. Habár legtöbbször ez egy olyan feltevés, amit nem veszünk komolyan, mégis számtalan olyan család akad, akiket anno elátkoztak.

A Habsburg átok: A legenda szerint akkor került rontás a családra, amikor egy régi felmenő megparancsolta, hogy az összes hollót mészárolják le a kastély körül. Ennek eredményeként, minden egyes családtag bukásakor megjelent egy holló, így például Marie Antoinette kivégzésénél is.

A Habsburg családon egy másik átok is ül. Ezt Károlyi grófnő helyezte I. Ferenc Józsefre, aki akkor a Habsburg birodalom uralkodója volt, és kivégeztette Károlyi fiát. A rontás miatt számos tragédia érte a rezsimet. I. Ferenc József egyetlen fia megölte magát, a feleségét pedig meggyilkolták. Más családtagok megsérültek, vagy megőrültek.

A Wodeyarok átka: Alamelamma teljes szívéből gyűlölte Wodeyart, aki a Mysore királyság vezetője volt. Alamelamma három átkot szórt a vezetőre még a halála előtt. Ebből az egyik az volt, hogy Talakad változzon sivataggá, a másik, hogy a közeli város legyen szélviharokkal sújtott, a harmadik pedig, hogy Wodeyarnak sohase legyenek leszármazottai. Az átkok közül nem teljesült be mindegyik, csak a leszármazottakat érintő, ugyanis Wodeyarnak csak fiúgyermekei születtek, ami megnehezítette a család fennállását.

Az Onassis családi átok: Átszállhat-e a családi átok egy másik famíliára? Néhány görög szerint igen, és ezt az állításukat az Onassis család történetével támasztják alá.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az átkot John F. Kennedy özvegye, Jackie Kennedy adta át a görög iparmágnásnak, Aristotle Onassisznak, méghozzá házasság révén. A görögök szerint az átok miatt halt meg Aristotle egyetlen fia, Alexander. A tragédia után öngyilkos lett Aristotle első felesége, és a család többi tagjával is szörnyűségek történtek.

guinessmaingettyA Guinness családi átok: Sörmárkájuknak köszönhetően, a Guinness Írország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családja. Irigyelni azonban nem kell őket, mert a régi idők óta balszerencsések. Arthur Guinness, aki a sörgyárat alapította, 10 gyermekét veszítette el a 21-ből. Miután ő meghalt, a családtagok nagy része szegény, őrült, vagy alkoholista lett.

Az átok a II. világháború után teljesedett ki, mert akkor két családtagot megöltek. Ezután sorozatos öngyilkosságok, autóbalesetek és bizarr balesetek (az egyik családtagot fejbe verte egy WC-ülőke, a másik a fürdőkádba fulladt bele) keserítették meg a család életét.

A Von Erich átok: A világ egyik világbajnok birkózó családját a nyolcvanas évek óta sújtja átok, ami azzal kezdődött, hogy a legidősebb fiúgyermekük 6 évesen meghalt. Ezt követően záporoztak a családra a szerencsétlenségek. Három másik gyermek öngyilkosság lett, egy pedig gyomorbántalmak miatt hunyt el. A Von Erich átkot csak a második fiú élte túl.

A Grimaldi átok: Napjainkban is átok ül Monaco jelenlegi uralkodójának családján. A rontás I. Rainer hercegnek köszönhető, aki elrabolt és megerőszakolt egy gyönyörű szolgálólányt, aki bosszúból boszorkány lett, és megátkozta a családot, amely sohasem találhatja meg az igazi boldogságot a házaséletben.

Mint tudjuk, az átok le is csapott, amikor III. Rainer herceg felesége, Grace Kelly egy borzalmas autóbalesetben meghalt. A boldogtalanság ennyivel nem ért véget, mert az átkot tovább vitte a három gyermekük. A legidősebb lány először elvált, majd megözvegyült, most éppen a harmadik házasságában él, ami állítólag működik. A húga se sokkal szerencsésebb, hiszen nagyon sok férfi mellett próbálta megtalálni a boldogságot.

A Kennedy átok: Történelmünk legismertebb családi átka, amelyet állítólag John F. Kennedy ükapja, Thomas Fitzgerald szabadított el, amikor 1842-ben talált egy láda aranyat az egyik ír faluban. A kincset állítólag megátkozták. Egy másik történet alapján John F. Kennedy édesapja, Joseph a hibás, mert összeakasztotta a bajszát néhány rabbival, akik megátkozták őt.

BruceAndBrandonLeeRestA sárkány átka: Rengeteg elmélet született arról, hogy Bruce Lee és fia, Brandon miért halt meg olyan rejtélyesen. Az egyik ilyen verzió az, hogy a kínai maffia, esetleg egy Kung Fu mester ölte meg őket.

A harmadik teória már családi átkot emleget, amelyet Bruce apja, Lee Hoi Chuen hozott be a családba. Az elmélet szerint, Lee Hoi Chuen felidegesített egy csapat kínai kereskedőt, akik megátkozták a családot.

Ez úgy hangzott, hogy a család összes férfitagja fiatalon fog meghalni. Lee és a felesége nagyon félt, mert Bruce bátyja fiatalon vesztette életét. A házaspár úgy próbálta elűzni az átkot, hogy lányneveket kerestek, de ez nem segített rajtuk.

A nepáli királyi család átka: Talán még emlékszünk rá, hogy 2001-ben a nepáli koronaherceg meggyilkolta az apját, az anyját és a királyi család hét másik tagját, majd öngyilkos lett. Ahogy lenni szokott, elkezdődtek a találgatások, hogy miért következhetett be a tragédia.

Sokan azonban nem lepődtek meg a vérontáson, mert ők tudták, hogy 200 éve megjósolták a monarchia bukását. A legenda szerint Nepál első királya, Prithvi Narayan Shah találkozott egy jógival, akit Gorakhnath-nak neveztek. A férfi hányni kezdett, majd felajánlotta azt a királynak, aki elborzadt és visszautasította az ajándékot. Ez nagy hiba volt, mert ezzel kivívta a jógi bosszúját, aki közölte, hogy tíz generációja lesz a rezsimjének. Így történt.

A Kohary-Coburg átok: A történet szerint egy elégedetlen, Kohary szerzetes átkozta meg a családot, mert kizárták a családi örökségből, miután szerelme Antoinette Kohary inkább Ferdinand Coburggal házasodott össze. Az apa annyira boldog volt a frigy miatt, hogy mindent rájuk hagyott. A szerzetes átka miatt, a Coburg-Kohary ág leszármazottjait balszerencse, és különböző betegségek érték. Ez vezetett a bukásukhoz is.

(Forrás: bizzariummagazin.blogspot.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com