10 hely, ahol éjjelente szellemek ijesztgetnek

Helyszínek, ahol garantáltan összefuthatsz egy-két szellemmel.A világ tele van szellemekkel, legalábbis a legendák és a szemtanúk beszámolói szerint, amiket sokféleképpen magyarázhatunk. Az, hogy tényleg léteznek-e szellemek, vagy sem, egyelőre senki sem tudja, de az biztos, hogy a elbeszélések szerint, az alábbi tíz helyszínen éjjelente szinte teljesen biztos, hogy összefuthatsz egy-két ijesztő szellemmel.

Guantanamo-öbölben: A kubai Guantanamo-öbölben található Bayview, az amerikai haditengerészet bázisa, amit 1943-ban építettek a katonai tisztek klubjának, ám napjainkban arról is ismert, hogy szellemek tanyáznak benne. Az egyik híres kísértet egy idős nő, aki a klub második emeletén ülve bámul ki az ablakon. Állítólag a nő a klubban élt, de egy nap holtan találták a fürdőben.

Más beszámolók arról szólnak, hogy khaki ruhát viselő férfiak bolyongnak a helyszínen. Az épületet régi tengeri táborok helyére építették, emiatt vannak, akik szerint lehetséges, hogy a khaki ruhás szellemek tengerészgyalogosok voltak.

Macquarie Fields állomás: Ausztrália a világ egyik olyan helye, ahol reggeltől estig hallgathatjuk a szellemekről szóló legendákat. A legnépszerűbb történetek közé tartozik egy fantom lány meséje, aki állítólag Sydney északi partjain, a Wakehurst sétányon jelenik meg.

Egy másik legenda szerint a Macquarie Fields vasútállomáson kísért egy rémisztő lány, aki az a fiatal nő lehet, akit 1906-ban ezen az állomáson gázolt el az egyik vonat. Amikor az állomásról elmentek az utolsó vonatok, akkor csend telepszik a helyszínre, amit az egyre erősödő sírás, majd nyögés tör meg.

Ekkor jelenik meg a tizenéves lány. A beszámolók szerint a vérfoltos mellű jelenés táncos ruhát visel. A kísértet olykor az állomás körül lebeg, miközben egyre hangosabban sír.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Máskor az állomás közepén ül és hangosan kiáltozik.

Xinhai alagút: Ahhoz, hogy az ember fantáziájában ijesztő szellemek képe jelenjen meg, elég annyit mondani, hogy a központi Taipei és Muja közötti összeköttetéshez épített Xinhai alagút fölött egy temető található.

Az alagúton áthaladók közül többen úgy érzik, hogy hiába látják az alagút végét, azt soha nem érik el. Mások arról beszéltek, hogy láttak egy idős nőt, aki az út közepén takarított. Az autósok rádudáltak, de amikor valamelyikük megállt, hogy rászóljon a nőre, akkor az egyszerűen köddé vált.Gridley alagút: Tény, hogy az igazán rémisztő szellemtörténetek koronázatlan királya Japán, ahol az egyik legenda arról szól, hogy a tengerészgyalogosok azért vágják fel tükördarabokkal a csuklójukat, hogy aztán egy másik tükörben éljenek tovább az idők végezetéig.

Egy másik rémtörténet szerint Hiroshimában lebegő vörös szemű szellemek kísértenek, akik a nukleáris bomba miatt vesztették életüket. Ha azonban biztosra akarsz menni azzal, hogy Japánba szellemet láss, akkor állítólag a Yokosukában lévő Gridley-alagútban sikerrel járhatsz.

A járművezetők arról tettek bejelentést, hogy amikor a keskeny, egyirányú alagutat használták, és ott belenéztek a visszapillantóba, akkor egy szamurájnak öltözött embert láttak meg. Néhány sofőr annyira megijedt, hogy az alagút falába hajtott.

A legtöbben éjfél és 1 óra között látta a szellemet, akiről azt feltételezik, hogy életében szamuráj volt, és az alagútban gyilkolhatták meg. Mivel nem teljesítette a küldetését, ezért az alagútban rekedt.

Wroclaw: Nyugat-Lengyelország legnagyobb városa, ahol élénk a diákközösség, ám Wroclaw nem csak erről ismert, hanem a szellemekről szóló történetekről is. Az egyik arról szól, hogy egy unoka megölte a nagyanyját, miután megszállta egy démoni törpe. A legenda szerint ma is hallani a szomorú sikolyokat a Szent Erzsébet templom mellett található Hansel és Gretel épületben, de az épület alatti pincéből is furcsa hangok szűrődnek ki.

A Szent Mária Magdolna templom is híres a szellemeiről, akikről azt gondolják a lengyelek, hogy életükben cselédek voltak. A Partisan Hill alatti üres folyosókon is sikoltásokat lehet hallani. Emellett az Abram tornya, ahol ma bár van, tele volt varrógépekkel, amiket egy kísérteties alak beindított, hogy maguktól folytassák a munkát.

Odeon Mozi: Amikor a brüsszeli Odeon Moziban kétezer ember megnézte a The Light That Failed című filmet, akkor közülük senki sem sejtette, hogy eközben fejbe lövik a mozi 33 éves igazgatóját, a családapa Robert Parrington Jacksont.

A még lélegző igazgatóra a mozi kávézó felügyelője talált rá, ám a kórházba szállítás után Jackson meghalt. Állítólag egy walesi rabló 1989-ben a halálos ágyán bevallotta, hogy ő ölte meg az igazgatót, de Jackson halála továbbra is megoldatlan ügy. Talán ezért kísért még mindig a moziban, ahol csak nők előtt jelenik meg.

Conn laktanya: A német Schweinfurtban található a Conn laktanya, ami a második világháborúban náci kórházként és pszichológiai osztályként működött, de ma az amerikai katonák használják. Egyszer két katona arról beszélt, hogy ugyanazt álmodták abban a két évben, amit egy szobában töltöttek.

Az álomban náci katona állt az ágyuk mellett és egy nővérrel beszélgetett. A nővér véres, szomorú arccal nézett rájuk. Ekkor a náci katona ráparancsolt, hogy csináljon valamit, mire az ágyban fekvő katona fulladozni kezdett. A két katona az álomnak ezen a pontján riadt fel.

Hamarosan kiderült, hogy a szobát egy vízelvezető hely fölé építették, ahol korábban a testeket eresztették le. Egy másik történet arról szól, hogy egy nő kísért a laktanyában. Ez a nő állítólag az abortuszok ellen tiltakozott az életében.Ballyboley erdő: Észak-Írországban található a Ballyboley erdő, amiről azt gondolják, hogy egy ősi druida szent hely, ahol a középkorban sok ember nyomtalanul eltűnt. 1997-ben két férfi bemerészkedett az erdőbe, mert szenvedő női hangokat hallottak.

A férfiak meg akarta találni az asszonyt, de amerre mentek, ott véres fákat találtak, ezért ijedtükben visszafordultak. Az egyikük még visszanézett, úgyhogy ő látta azt a négy csuklyás alakot, akik mögöttük álltak és őket figyelték.

Mások arról számoltak be, hogy az erdőben úgy érezték, mintha figyelnék őket, de sötét árnyakról és furcsa fényekről is tettek már bejelentést. Néhány ember szerint lehetséges, hogy a Ballyboley erdő egy másik dimenzió kapuja.

Fülöp-szigeteki Egyetem: Állítólag a Közép-Fülöp-szigeteki Egyetem hemzseg a szellemektől. Például a Roblee Science Hall, ahol japán katonákat helyeztek el a második világháborúban, egyszerűen eltűnik hajnali háromkor.

A hallgatók arról is beszéltek, hogy a folyosón láttak egy halkan sírdogáló kislányt, akinek a kezére és lábára láncot tettek. A régi Valentine épületről azt állítják, hogy az alapítója, Dr. William Valentine kísért benne, és szereti ijesztgeti az élőket azzal, hogy a kezében tartja a levágott fejét.

A Franklin Hallban állítólag egy öngyilkos fiatalember hozza rá a frászt a diákokra. Más pletykák szerint a Johnson Hall osztálytermeiben egy kopogószellem rohangál.

Texas Egyetem Brownsville-ben: A jelentések szerint a Brownsville Egyetem tömve van kísértetekkel. Ennek oka az lehet, hogy a campus egy erőd, az egyik kollégiumot pedig egy XIX. századi temető alapjaira építették fel.

Olivia De La Garza, egy ápoló hallgató egyszer arról beszélt, hogy egy 3 éves kisfiú azzal szórakozik, hogy az éjszaka közepén bemegy Olivia De La Garza kollégiumi szobájába és lehúzza őt az ágyról.

Más beszámolókból kiderült, hogy a szellemek között vannak lovasok, keringőző emberek, viktoriánus ruhát viselő nők és gyerekek, valamint háborús dalokat éneklő alakok. Állítólag a zenegépek maguktól szólalnak meg, a könyvtárban pedig maguktól esnek le a polcokról a kötetek.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com