10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.Az életben mindenkivel történnek kisebb-nagyobb csodák, amiknek csak akkor tulajdonítunk igazán nagy jelentőséget, ha az valami hátborzongató, félelmetes, elképesztő, csodálatos esemény, amire hiába keresünk, nem találunk logikus magyarázatot.

Némelyik ilyen csodának ráadásul nem egy, hanem több tízezer, akár millió szemtanúja is lehet, ráadásul utólag is csodájára lehet járni a különleges események.

Az akitai szobor: 1973-ban, a japán Akitában elevenedett meg Szűz Mária Kacuko Szaszagava nővérnek, akinek bal kézfején egy kereszt alakú, erősen vérző seb jelent meg ugyanebben az évben, június 28-án. Később, amikor a nővér a kápolnában imádkozott, hangokat hallott az ott található Mária-szobor felől.

Július 6-án a szobor jobb kezéből fakadt vér, majd a seb csak szeptember 29-én tűnt el, miközben a szobor nyaka izzadt, majd 1975. január 4-én könnyezni kezdett. A következő közel hét évben összesen 101 alkalommal figyeltek meg ilyen jelenséget a szoborral kapcsolatban.

A tudományos vizsgálatok arra az eredményre jutottak, hogy a szoborból folyó vér, könnyek és verejték mind valódi és embertől származik. Szintén a szoborral kapcsolatos csoda, hogy Ágnes nővér kigyógyult a süketségéből.

Copertinói József: A levitációra képes Copertinói Józsefet 1767-ben avatták szentté, később pedig a légi utazók, a pilóták, a szellemi fogyatékosok és a rossz tanulók szentje lett. A története szerint 1630-ban részt vett a copertinói körmeneten, ahol hirtelen felemelkedett és a tömeg fölött lebegett.

Mivel ez többször előfordult vele, emiatt „repülő szentnek” nevezték el. József leghíresebb lebegése VIII. Orbán pápa előtt, a pápai kihallgatás közben következett be, amikor lehajolt, hogy lábat csókoljon VIII.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Orbánnak, de annyira elöntötte a tisztelet, hogy lebegni kezdett. 1663-ban, az utolsó miséjén, több ezren látták, hogy eksztázisba esik és repül.

A fátimai napcsoda: Legalább 30-100 ezer ember látta a portugáliai Fátimában az 1917. október 13-ai napcsodát. A tömeg azért gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen annak a jóslatnak, amit három fátimai pásztorgyerek mondott, akik azt állították, hogy rendszeresen találkoztak Szűz Máriával.

A beszámolók szerint eleinte esett az eső, majd kitisztult az ég, a Nap forogni kezdett, fényesebb lett, több színben ragyogott le a tömegre, majd zuhanni kezdett, miközben az esőtől vizes ruhák megszáradtak. 1930. október 13-án a római katolikus egyház hivatalosnak ismerte el a csodát.Juan Diego köpenye: 1531-ben egy mexikói indián, Juan Diego Cuauhtlatoatzin találkozott Szűz Máriával. A csoda december 12-én következett be, amikor Juan Diego papért indult, hogy az feladja az utolsó kenetet a beteg nagybátyjának, ám a Tepeyac hegyén Mária megállította a férfit, akinek azt mondta, hogy a nagybátyja nem fog meghalni.

A Szűz ezt követően arra kérte az indiánt, hogy másszon fel a hegyre és szedje össze az ott található összes virágot. Habár tél volt, mégis a hegy teteje tele volt rózsákkal, amiknek összegyűjtésében Mária is segített.

A virágokat Juan Diego indián köpenyébe rakták. Ezután Szűz Mária a férfi lelkére kötötte, hogy csak Zumarraga püspök előtt nyithatja ki a köpenyt. Amikor az indián szót fogadott, akkor a rózsák kihullottak a ruhájából, amin megjelent Mária alakja.

A püspök elismerte a csodát és parancsba adta, hogy építsenek templomot ott, ahol Mária megjelent. Napjainkban az eredeti tilma, azaz a köpeny, Guadalupéban tekinthető meg.

Pio atya: Az olasz kapucinus szerzetest a stigmái tették híressé. Ezek a jelek akkor jelentek meg Pio atyán, amikor pappá szentelték, ám ő végig próbálta titokban tartani a sebeket, amik ráadásul illatosak voltak.

Azok, akik az atyához közel álltak, rengeteg csodáról számoltak be. A jelentések szerint Pio atya gyógyított, jósolt, egyszerre két helyen tartózkodott, lebegett, csodákat tett, egyszer 20 napig nem aludt, nem evett, képes volt az átváltozásra, olvasott a szívekben és több nyelven beszélt.

A szerzetessel kapcsolatos csodák sora 2008. március 3-án bővült, ugyanis amikor felnyitották a sírját, akkor Pio atya teste teljesen épen feküdt a koporsóban, amit ma a San Giovanni Rotondoban található kolostorban kereshetünk fel.

Szűz Mária jelenések Zeitounban: Valamiért Szűz Mária nagyon szívesen megmutatja magát a Földön, főleg tömegek előtt. Ilyen jelenése volt például a medjugorjei és a fátimai. Amellett, hogy Szűz Mária szereti a közönséget, még szívesen mond egy jóslatot, vagy imádkozásra szólítja fel a jelenlévőket.

Az 1968-1970-es Kairóhoz közeli zeitouni jelenések 2-3 éven át tartottak, tehát több millió ember láthatta és filmezhette le a csodát. Habár az alexandriai kopt egyház feje hivatalos nyilatkozatban erősítette meg a Szűz Mária jelenségeket, a katolikus egyház még mindig nem erősítette meg a csodát, bár nem is cáfolta meg.Lourdes-i jelenések: Ugyancsak Szűz Mária jelenésekről számoltak be Lourdesben, ahol 1858. február 11-én vették kezdetüket a csodák. Először a 14 éves Bernadette Soubirous beszélt arról az anyjának, hogy látott egy „hölgyet” a Massabielle barlangban, amikor a húgával és az egyik barátjukkal arra barangoltak.

Ezt követően még 17 alkalommal ismétlődött meg a jelenés. A hölgy egyszer azt kérte a kislánytól, hogy ásson az egyik szikla tövében, majd igyon a forrásból. Ez a forrás a mai napig létezik, és több millióan keresik fel azt remélve, hogy meggyógyulnak tőle. Ezzel kapcsolatban a lourdes-i egészségügyi hivatal 68 megmagyarázhatatlan gyógyulásról tud.

A lancianói csoda: A VIII. században egy bazilita szerzetes csodát tett az olaszországi Lanziano Szent Legonzianónak szentelt templomban, ugyanis a mise alatt az ostyát hússá, a bort vérré változtatta át. A csodával kapcsolatban több egyházi vizsgálat indult.

1970-71-ben a Sienai Egyetemen végzett tudományos vizsgálatot az ügyben. Ennek eredménye szerint a hús és a vér is embertől származott. A hús szívből lehetett, a vér pedig AB típusú, tehát ugyanolyan, amilyet a torinói lepel és más eukarisztikus csoda esetében találtak. A bizonyítékot napjainkban is Lancianóban őrzik.

Neumann Teréz: Amellett, hogy katolikus, még stigmatizált is volt Neumann Teréz, aki 1918. október 10-én egy tűzben lebénult, egy évvel később pedig megvakult, ám 1923. április 29-én, Lisieux-i Teréz boldoggá avatásának napján, visszakapta a látását.

1926. március 5-én nagyböjt első péntekén megjelent egy seb a szíve fölött, később pedig Jézusról volt látomása, Ettől kezdve Teréz minden pénteken átélte Jézus szenvedését. 1926. november 5-én kilenc seb jelent meg a fején.

A szemtanúk azt állították, hogy a sebek nem gyógyultak be, de el sem fertőződtek, majd még a holttestén is láthatóak voltak. Neumann Teréz 1922-től csak ostyán élt, 1926-tól pedig vizet sem ivott.

1927 júliusában, két héten keresztül, egy orvos és négy ápolónő figyelte a nőt a nap 24 órájában. Az orvost és az ápolónőket alaposan megdöbbentette, hogy Neumann Teréz tényleg csak ostyán él, mégsem beteg, nem csökkent a testsúlya és kiszáradás jelét sem mutatta. Neumann Teréz 1962-ben halt meg.Bomlásnak ellenálló testek: Már több esetben bebizonyosodott, hogy a test egyáltalán nem biztos, hogy bomlásnak indul a halál beállta után. A világon már nem egyszer előfordult, hogy az elhunytak még évekkel később is úgy néztek ki, mintha csak aludnának.

A jelenséget még különösebbé teszi az, hogy a testek jellegzetes, édeskés illatot árasztanak. Ebből arra lehet következtetni, hogy vannak köztünk kivételes emberek. A görög-keleti egyház esetében szükséges is ez az állapot ahhoz, hogy valakit szentté avassanak.

A katolikus egyház esetében ez nem kötelező ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, viszont ők is a szent lét egyik jeleként tartják számon a bomlásnak ellenálló testeket. Erre példa Szent Bernadett, vagy Szent Szilvanusz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com