10 rettegett alak a karácsony sötét oldaláról

A szeretet és béke ünnepének is megvan a maga árnyoldala, ahol démonok, lócsontvázak és más förtelmes lények élnek.A világ egyik alapigazsága, hogy a jó nem létezhet a rossz nélkül, de a rossz sem létezhet a jó nélkül. Ez az egyensúly a karácsonyban is megjelenik, ugyanis a béke és szeretet ünnepének is megvan a maga árnyoldala, ahol borzalmas szörnyek élnek.

Julbock: A svéd legendákban eredetileg nem rénszarvasok húzták a Mikulás szánját, ugyanis a télapó kecskeháton érkezett. Erre utal az is, hogy a finneknél Joulupukki neve karácsonyi kecskét jelent.

Az ünnepi kecske valószínűleg Thor két kecskéjének a „leszármazottja”, akik régen az isten harci szekerét vontatták az égen. A legenda szerint a Julbock segített a Mikulásnak kiosztani a jó gyerekeknek szánt ajándékokat.

Napjainkban az apró vagy nagyobb szalmakecske népszerű karácsonyi dekoráció a skandinávoknál, akik ezt egyfelől a mérete miatt nem akasztják fel a fenyőfára, másfelől azért nem, mert nagyon gyúlékony.

A svédországi Gävle város minden évben felállít egy szalmakecskét, amit valaki állandóan felgyújt. Az elmúlt időben az illetékesek többféle biztonsági intézkedéssel próbálták megakadályozni az újabb gyújtogatást, de eddig nem érték el a céljukat.

Kallikantzaroi démonok: Délkelet-Európában él az a legenda, amely arról mesél, hogy karácsony idején előbújnak azok a gonoszkodó kis fekete lelkek, akik egyébként a föld alatt próbálják elpusztítani a világot, amit egy világfa tart.

Ennek a fának a gyökerei és ágai támasztják a Földet, ezért a Kallikantzaroik azon dolgoznak két karácsony között, hogy lefűrészeljék az ágakat, gyökereket, ám az ünnepekre szabadságot vesznek ki, hogy feljöjjenek a felszínre, zűrzavart kelteni. A világfának ennyi idő elég arra, hogy megújuljon.

Szerencsére a meséből az is kiderül, hogy sokféle módszerrel elijeszthetjük a démonokat az otthonunktól, de a leghatásosabb védelmi eszköz az, ha begyújtunk a kályhába és kifüstöljük őket, ugyanis a Kallikantzaroik a kéményen keresztül közlekednek.Mari Lwyd: Nálunk valószínűleg infarktus kapna a szomszéd, ha karácsonykor egy lókoponyából készített vesszőparipával jelennénk meg nála, ám akkor a szeme se rebbenne, sőt, örülne, ha walesiek lennénk.

A briteknél több helyen is él az a hagyomány, amelyben állatoknak beöltözve vonulnak az emberek. A walesiek esetében a jelmez egyik legfontosabb része a csupasz lókoponya, ami a karácsony és az újév ünneplésének elmaradhatatlan része.

A Mari Lwyd háztól házig jár, miközben az őt hordozók énekelnek és tréfás verseket kántálnak, amire a házigazdák a saját mondókájukkal válaszolnak és kölcsönösen ugratják egymást a másik énekhangja és józanságának hiánya miatt.

A cél az, hogy a Mari Lwyd hordozói győzelmet arassanak a háziak felett, mert akkor a Mari Lwyd beléphet a házba, amire a hagyomány szerint, szerencsét fog hozni.

Perchta: Az Alpok környékén élő pogány népek legendáiban jelent meg először Perchta alakja, akit eredetileg istennőnek tartottak. Az elképzelés szerint Perchta egy nagyon öreg, állati arcú, hosszú köpenyt viselő boszorkány, aki lehet barátságos, de nagyon gonosz is.

A köpenye alatt kést rejtő Perchta karácsonytól vízkeresztig járja a házakat. Ha jó gyereket talál, akkor talán ajándékot hagy neki, de amikor rossz gyerekre akad, akkor annak felvágja a hasát, amit szalmával töm ki.

Befana: A kéményen keresztül próbál belopózni a házakba a csúnyácska Befana, aki jóindulattal fordul a gyerekek felé, akik január 5-én várják az érkezését azzal, hogy zoknit tesznek a párkányra. Másnap, tehát vízkeresztkor, a jó gyerekek finomságokat találnak a zoknijukban, míg a rosszak szenet.

A legenda szerint Befana azért érkezik január 5-én, mert amikor Gáspár, Menyhért és Boldizsár úton volt a Kisjézushoz, akkor betértek Befanához, aki vendégül látta őket. Másnap a bölcsek hívták, hogy menjen velük, de Befana akkor nemet mondott, ám később úgy döntött, hogy mégis kíváncsi Jézusra.

Befana azonban elkésett, és már sehol sem találta a bölcseket és Jézust, ezért még mindig azzal tölti az idejét, hogy a világon minden gyermeket megajándékozzon január 5-én.

Caganer: A katalánoknál kicsit másképpen néznek ki a betlehemek, ugyanis a jászolban pihenő Kisjézus, a Szent Család és a Napkeleti Bölcsek mellett ott van egy letolt nadrággal guggoló figura is, aki éppen a nagydolgát végzi.

A Caganer eredete nem ismert, de az biztos, hogy már 200 éve él a hagyomány, talán azért, mert annak reménytelenül rossz éve lesz, akinek a betleheme mellett nem pottyant a Caganer. Az egyik magyarázat szerint a Caganer a földjét trágyázó gazdát szimbolizálja, ezért az eredeti figurák földművesek ábrázoltak. Napjainkban már hírességekről, politikusokról, vallási vezetőkről, tehát bárkiről gyártanak kakiló alakokat.

Grýla és a fekete macska: Az izlandi gyerekek számára teljesen mást jelent a macskás öregasszony, mint számunkra, ugyanis Izland vérfagyasztó karácsonyi legendájának főszereplője Grýla, egy emberevő, ocsmány óriásasszony, akinek a macskája sem egy édes kis cirmos.

A troll Grýla már a XIII. század óta szerepel az izlandi hagyományokban, amelyek idővel úgy változtak, hogy Grýla alakját a karácsonyhoz kezdték kötni. Az ünnepekkor a helyi gyerekeknek nagyon óvatosnak kell lenniük, mert azokat, akiket Grýla rossznak talál, egy zsákba tuszkolja, hogy majd otthon megegye őket.

Grýla zsémbes macskája Jólakötturinn, a karácsonyi macska, aki azokat a gyerekeket eszi meg, akik nem viselnek új ruhát az ünnepekkor. Ez a hagyomány arra a régi izlandi szokásra vezethető vissza, amiben azok a gyerekek, akik elvégezték a rájuk bízott feladatokat, jutalmul új ruhát kaptak. Ha tehát valaki régi holmit viselt, az lusta volt.Jólasveinarnír: Szegény izlandi gyerekeket tényleg nem kímélték a karácsonyi legendagyárosok, ugyanis Grýla nem elégedett meg a macskájával, hanem gyereket is akart. Az óriásasszonynak tizenhárom, kissé koravén, borzalmas fia született, akiket az izlandiak 13 karácsonyi suhancként ismernek.

A szigetre szabadított 13 gyerek mára megszelídült, és a karácsonyt megelőző tizenhárom nap mindegyikén édességet tesznek az ablakba kihelyezett cipőkbe, ha annak a tulajdonosa jó volt. Ha rossz volt, akkor rohadt krumplit dobnak a lábbelibe.

Zwarte Piet: A hollandok között biztos, hogy lesznek, akik azért vesznek össze karácsonykor, mert nem tudják eldönteni, hogy a Zwarte Pie egy rasszista gúnyalak, ami a régi gyarmati rabszolgákat figurázza ki, vagy inkább a kéménybeli koromtól maszatos, Mikulást segítő alakról van szó.

Ez a vita nem idén fog rendeződni, mert még mindig vannak hollandok, akik nem hajlandóak elismerni, hogy a Zwarte Pie annak a hozadéka, hogy Hollandia anno gyarmatosító, rabszolgakereskedő ország volt. A holland kormány és az ENSZ már dolgozik azon, hogy a Zwarte Pie kikopjon a karácsonyi ünnepkörből.

Krampusz: Biztos, hogy senkinek sem kell különösebben bemutatni a Krampuszt, hiszen hazánkban ő a legismertebb karácsonyi rémalak, aki mindig megjelenik a Mikulás-ünnepségeken, hogy segítségen a télapónak.

A közép-európai hagyomány szerint míg a Mikulás megjutalmazta a jó gyerekeket, addig a Krampusz megbüntette a rosszakat. A katolikus egyház megpróbálta megszüntetni a krampuszkultuszt, ám sikertelenül, mert a mai napig rendeznek krampuszfesztiválokat.

Létezik például olyan rendezvény, ahol a krampusznak öltözött férfiak végigszaladnak az utcákon, hogy nyírfavirgácsokkal üldözzék el a rossz embereket, akik némi alkohollal lefizethetik a krampuszokat.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)