10 templom, amihez szellem se kell, hogy ijesztő legyen

Elég ránézni a borzalmas épületekre ahhoz, hogy a hideg futkorásszon a hátunkon.A templomok több funkciót tölthetnek be. A hívők imádkozni, istentiszteletre járnak oda, míg a turisták örömmel fedeznek fel egy-két több száz éves, a történelem szempontjából fontos, templomot. Általában ezek a templomok álomszépek, ám, ha nyitott szemmel járunk, akkor nem egy borzalmas épülettel is találkozhatunk.

Íme tíz olyan templom, amibe nem szívesen tennénk be a lábunkat!

St. Marks Episzkopális templom, Cheyenne, Wyoming: Rendkívül félelmetes történet kapcsolódik a templomhoz. A legenda szerint két svéd emigráns dolgozott a templomtorony felépítésén, ám egyik napról a másikra eltűntek.

Mivel a svédek nem tértek vissza, ezért új munkások folytatták az építkezést, de ők is mind leléptek, mert valamitől nagyon megijedtek. Valaki, aki elég leleményes volt, azt találta ki, hogy alakítsanak ki egy külön szobát, ahol a szellemek szabadon sugdoshatnak, kopoghatnak.

A terv bevált, a tornyot pedig végre be tudták fejezni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Évekkel később a két svéd emigráns előkerült, és elmondták a lelkésznek, hogy az egyik kollégájuk megcsúszott és meghalt az építkezésen, ám ők ezt eltitkolták, mert féltek, hogy kitoloncolják őket. A kiutasítástól rettegő emigránsok a falba helyezték a holttestet, ők pedig elmenekültek.St. Louis Katedrális, New Orleans, Louisiana: A paranormális témák iránt érdeklődő embereknek nem kell bemutatni Lousianát, az Egyesült Államok legkísértetiesebb államát, tehát nem meglepő, hogy New Orleansban is található egy hátborzongató templom.

A St. Louis katedrális nagyon szép látványt nyújt, ám az mégis félelmetessé teszi, hogy idejárt Marie Laveau és Delphine Lalaurie. Őket is jól ismerjük, hiszen a fekete mágia és a vudu nagy művelői voltak. A templomot még az teszi ijesztővé, hogy hat embert végeztek ki a területén.Old Rock Church, St. Olaf, Texas: A semmi közepén, csendes környezetben található a templom, amivel kapcsolatban sokan elmondták, hogy a területén orgonaszót hallottak és furcsa alakokat láttak. A városiak azonban nem félnek a templomtól, ellenkezőleg, ők békét éreznek a környékén.Adams Grove Presbiteriánus Templom, Dallas, Alabama: Egyszerű fából építették az apró, nem működő templomot, ami magántulajdonban áll. A várostól elzárt épülettel kapcsolatban az a hír járja a közeli településen, hogy egy ijesztő katona szelleme jelenik meg a templomnál.Most Holy Trinity Church Brooklyn, New York: Az 1880-as években építették a templomot, ami már eleve azért félelmetes, mert egy régi temető helyére került. A története még sötétebb képet fest Isten házáról.

Állítólag a templomba villogó fények, furcsa léptek hangja és szellemek hozzák rá a frászt az emberekre. A legenda szerint az 1897-ben, brutálisan meggyilkolt George Stelz szelleme jár a falak között, ráadásul a toronyba vezető lépcsőn még látható a lelkész vére és véres kéznyoma.St. Pauls Chapel, New York, New York: Sokan beszélnek arról, hogy a belváros közepén található templom környékén egy fejetlen szellemet láttak. Később kiderült, hogy a „szellem” egy színházi kelléktárából származott.Washington National Cathedral Washington D.C.: Sok hívő beszélt arról, hogy furcsa jelenséget érzékelt a katedrálisban. Többen azt állították, hogy a falak között bolyong Woodrow Wilson szelleme, akinek a sétapálcájának kopogása visszhangzik a templomban.

A katedrálist az teszi még ijesztőbbé, hogy 1946-ban többen meghaltak az épületben, amikor tűz ütött ki benne. Most sokan azt hiszik, hogy az akkor meghalt emberek kísértenek a templomban, és az ő hangjukat lehet hallani.Christ Church of Alexandria, Alexandria, Virginia: A nemzeti örökség része a templom, amit arra a temetőre építettek fel, amelyben 34 rabot temettek el a polgárháború idején. A helyszínnel kapcsolatban több bejelentés érkezett. 2010-ben egy nő egy furcsa arcot fényképezett le a helyszínen. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a szellemek léteznek.Chapel of the Cross, Madison, Mississippi: A szemtanúk furcsa árnyalakokat láttak a temető környékén, ráadásul egy legendát is költöttek a templomhoz. A történet szerint egy nő a vőlegényét várta az épületnél, hogy összekössék az életüket, ám a férfi nem jelent meg, ugyanis meghalt az esküvő előtt. A tragikus történet szerint a szellem menyasszony a templom környékén sír.Church of St. Andrews Staten Island, New York: A polgárháború idején kórháznak használták a templomot, ami emiatt tele van a halott katonák szellemével. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy kopogásokat, léptek zaját, síró hangot lehet hallani az épületben, a fények pedig gyakran villognak.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com