15 hajóval kutatja az eltűnteket a rendőrség

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság több mint 200 kilométernyi Duna-szakaszon 15 hajóval kutatja a dunai hajóbaleset során eltűnteket egészen az országhatárig - közölte a kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.A rendőrök tetemkereső kutyákat is bevetnek; az állatok segítségével eddig három holttestet találtak - mondta el Prohászka Richárd. A kutatás alkalmával modern szonárberendezéseket, keresőlámpákat és éjjellátó készülékeket is bevetnek - tette hozzá.

    
Elmondta, a balesetet követően azonnal megkezdték az eltűntek felkutatását, és mindaddig folytatják a munkát, amíg elő nem kerül a Hableány valamennyi utasa. A kutatás közben együttműködnek a társzervekkel, illetve igénybe veszik a többi között halőrök és más "vízen járó" illetékesek segítségét is, továbbá részt vesznek a nyomozásban - mondta a kapitány.
    

Kérdésre válaszolva közölte, hogy csütörtökön a Hableány matrózának holttestét találták meg állampolgári jelzés alapján. A személyazonosítás megtörtént. Szintén kérdésre válaszolva cáfolta, hogy tervezik civil lakosság bevonását a kutatásba. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com