168 gyereket szabadított ki az FBI

James Comey aggasztónak nevezte, hogy egyre több gyerekből lesz internetes prostituált.James Comey2168 gyereket sikerült kiszabadítania az FBI-nak múlt héten – közölte tegnap James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója. Comey elmondta, hogy a gyerekeket szexrabszolgaként tartották, és arra kényszerítették őket, hogy az interneten keresztül prostituálódjanak.

Az FBI egy országos művelet keretében tudta megmenteni a 168 gyermeket, akik mellett 281 kerítőt is elfogtak. Habár ez siker, mégis Comey rámutatott, hogy elkeserítő, hogy ilyesmi már az USA-ban is megtörténhet, és aggasztónak nevezte, hogy egyre több gyerek prostituál az interneten keresztül.

James ComeyA Szövetségi Nyomozó Iroda 2003-ban indította el az „Elveszett Ártatlanság” elnevezésű programját, amelynek keretében eddig 3600, szexuális szolgáltatásokra kényszerített gyermeket sikerült kiszabadítaniuk.

A múlt heti akció, amiben 106 város vett részt, immár a nyolcadik országos méretű razzia volt az elmúlt 11 évben. Az FBI legutóbb februárban aratott sikert a szexkereskedelem felett. Akkor 16 gyereket szabadítottak ki, és 45 kerítőt tartóztattak le.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com