17 éves srác hívta ki magára a mentőket, mert a vonat levágta lábait! - segélykérő hangfelvétel

A 17 éves Jacob Ohl azonban a telefonhíváskor kikötötte, hogy jobb lenne, ha a mentők igyekeznének, mert a vonat elvágta a lábát.

No, már mit tesz ilyenkor egy mentős diszpécser, akik gyakorlatilag mentőorvosokból, mentősökből, mentős ápolókból állnak, egyébként az emberiség javát képezik, mint a tűzoltósok.



Az esemény az USA-ban történt, amikor egy fiatalember felhívta a mentőket a fenti kéréssel. Nagy valószínűséggel hirtelen a diszpécser fel sem fogta, hogy miként létezhet ez.
Talán valaki viccelődni akar, vagy valamilyen szer hatása alatt van a segélyhívó? Utólag kiderült, hogy valóságos volt a segélykérés, hiszen a mentős úgy döntött, hogy helyszínre küldi kollégáit. A 17 éves Jacob lábait valóban elvágta a vonat.

Az ezzel járó elképesztő fájdalmat azonban a sokkhatás csillapította, ugyanakkor értesíteni tudta a mentőket, mert nagyon jól tudta, hogy nagy a baj. Mindvégig eszméleténél volt.



”Hm, most ütött el egy vonat.” - mondta Jacob telefonon keresztül a mentősöknek.

A tini fiú, még arra is képes volt, hogy segítőinek telefonon keresztül bediktálja, hogy melyik városrészben történt az esemény. A mentős szokásuknak híven gyorsan a helyszínre érek és a srácot úgy ellátták, hogy elképzelhető az is, hogy saját lábára tud újra állni.

A rendőrség, nyomozást indított az esettel kapcsolatban, mert valószínűsíthetik, hogy a vasúti átjáró nem működött megfelelően. Jacob családja jelenleg arra gyűjt, hogy otthonukat akadálymentesítsék, mert a fiuknak egy ideig kerekesszékkel kell közlekedni.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com