18 furcsa, és beteges dolog, amiket gyerekek mondtak a bébiszitterüknek

Csak erős idegzetűeknek ajánlott a következő összeállítás, amely garantáltan ránk hozza a frászt.kidA gyerekek furcsa dolgokat képesek mondani, amelyek hallatán a felnőttek értetlenül, vagy ijedten néznek a lurkókra, akik nem értik, hogy mi például, miért nem látjuk a furcsa arcot vágó nénit, vagy miért vagyunk meglepve, hogy a testvérét keresi, aki meg sem született.

A következő összeállításban a 18 legbetegesebb és legfurcsább dolgot olvashatjuk el, amiket gyerekek mondtak a bébiszitterüknek.

1. A barátnőmmel egyszer együtt vigyáztunk az 5 éves unokaöcsémre. Mivel a barátnőm maximálisan hisz a reinkarnációban, ezért úgy döntött, hogy a vicc kedvéért „teszteli” a kisfiút. Először megkérdezte tőle, hogy ki volt ő, mielőtt Mark lett volna. Mark erre azt válaszolta, hogy korábban karmester volt, majd olyan mozdulatokat mutatott be, mint egy igazi karmester. Hogy ebben mi a furcsa? Az, hogy az unokaöcsém vakon született, és a soha az életben nem láthatott karmestert vezényelni.

2. A bátyám kislánya 4 éves, és állandóan az „idősebb nővéréről” beszél. Még beszélni is szokott hozzá. Ám a kislánynak nincs nővére, mert az anyukája néhány évvel a születése előtt elvetélt. Erről azonban nem tud az unokahúgom.

3. Amikor az unokaöcsémre vigyáztam, az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy a gyerek ordít, mint a sakál, mert azt hitte, van valami az ágya alatt. Megnéztem és mondtam neki, hogy nincs ott semmi, bújjon vissza az ágyba. Erre azt válaszolta: „Persze, hogy nincs, mivel már a hátad mögött áll.”

kid44. Évekkel ezelőtt az egyik jó barátom 3 éves kislányára vigyáztam. Tisztában voltam vele, hogy nem rajong az esti lefekvésért. Amikor nyafogni kezdett, azt mondtam neki, hogy az ilyen kislányoknak, mint ő, már ágyban a helyük ilyen későn.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyerek erre a szoba túlsó végébe mutatott és megkérdezte: „És mi a helyzet azzal a kislánnyal?” Rajtunk kívül senki más nem volt a szobában.

5. Az egyik barátom kislányára vigyáztam A gyerek egész nap egy babával játszott. Megetette, felöltöztette. Ezután azonban azt láttam, hogy a kislány a tűzhelyre rakja a játékot. Ekkor megkérdeztem, hogy mit csinál. Azt válaszolta: „Elégetem a babát.”

6. Az 5 esztendős Jack-re vigyáztam, amikor egyszer csak azt mondta, hogy egy Jacob nevű favágó ül mellettem a kanapén. Látva az értetlenségemet, hozzátette, hogy ne aggódjak, mert Jacob-nak nincs keze, úgyhogy nem tud bántani.

7. Az unokaöcsém folyton egy lebegő, vörös ruhás nőről beszél, aki éjszaka megjelenik nála és énekel neki.

kid38. Egy 4 éves kisfiúra vigyáztam, mert a szülei moziba mentek. Este lefektettem a kissrácot, majd bekapcsoltam a tévét, hogy azt nézzem, amíg a szülők haza nem érnek. Másnap az apuka felhívott, és elmondta, hogy a fia azt mesélte, hogy előző este sokáig a hálószobája ajtajában álltam szótlanul, bámultam őt és csak mosolyogtam. Annyira összezavarodtam, hogy azt sem tudtam, mit mondjak erre az őrültségre.

9. Az egyik nap a szomszédom 3 éves kislányára vigyáztam. Amikor odaértem hozzájuk, akkor a kislány azt kérdezte, hogy mikor fog kijönni a hasamból a baba. Akkor még én sem tudtam, hogy terhes vagyok.

10. A fürdőszobába igyekeztem a nagynénémnél, amikor megláttam a 4 éves kislányát a lépcsőn állni. A gyerek azzal volt elfoglalva, hogy mindenféle fura arcot vágott. A következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- April, mit csinálsz?
- Utánozom a nénit a zsinórral.
Körülnéztem, de csak mi ketten voltunk ott, ezért megkérdeztem:
- Hol van ez a néni, April?
A kislány erre a lépcső fölött lévő gerendára mutatott.
- És mit csinál a néni, kicsim?
- Vicces arcokat vág.
Ekkor megint megindultam felfelé a lépcsőn, ám hirtelen megtorpantam, amikor April ezt mondta:
- A zsinór a nyaka körül van.
Visszafordultam a lépcsőn és arra kértem a kislányt, hogy ismételje meg, amit az előbb mondott. April ekkor felmutatott a gerendára, és a következőt mondta:
- A néni fel van akasztva a zsinórra…és vicces arcokat vág.
Ezután April megint megmutatta a „vicces arcot”, amiből most már rájöttem, hogy olyan, mintha valaki levegőért kapkodna.

kid211. Évekkel ezelőtt az egyik barátom kislányára vigyáztam. Ők egy olyan lakásban laktak, aminek volt egy erkélye, hatalmas üvegajtóval. A kislány egyszer odasétált az ajtóhoz, majd egy percig, mozdulatlanul bámult kifelé. Ezután hirtelen megfordult, hozzám szaladt, és azt kiabálta, hogy „Ijesztő! Nagyon ijesztő!”. Ezt követően fél óráig nem mászott ki az ölemből. Ringatnom kellett. Amikor azt hittem, hogy megnyugodott, akkor félelemtől elkerekedett szemmel azt ismételgette, hogy: „A sötétség befelé jön”.

12. Nemrég az általános iskolai évkönyvemet nézegettük az 5 éves unokahúgommal. Amikor a 2. osztályos osztályképemhez értünk, a kislány rámutatott egy fiúra a fotón, és felkiáltott: „Nézd! Úgyan úgy néz ki, mint Nicolas!”. Megkérdeztem, hogy ki az Nikolas, mire a kislány azt válaszolta, hogy az a fiú, aki a szekrényében lakik, majd úgy lapozgatott tovább, mintha mi sem történt volna.

13. Amikor átöleltem az egyik barátom 3 éves fiát, akkor ő mélyen a szemembe nézett, és nagyon komolyan azt mondta, hogy: „Megígérem, hogy soha nem fogok a csontjaidon lakmározni. Megígérem.”

14. Sajnos, az egyik barátom lövöldözés közben meghalt. A tragédia után néhány nappal meglátogattam a családját. A barátom kisöccse megkérdezte, hogy miért sírok. Azt válaszoltam neki, hogy azért, mert nagyon hiányzik a barátom. A gyerek erre azt felelte, hogy: „Miért hiányzik? Most is ott ül teraszon”.

ghost15. Gyakran vigyáztam egy Sarah nevű kislányra, aki az összes bébiszitter közül engem szeretett a legjobban, és mindig megkérte az anyját, hogy én vigyázzak rá. Az egyik este Sarah a következőt mondta: „Ha meghalsz, akkor beraklak egy befőttesüvegbe, hogy az enyém légy és örökkön örökké nézhesselek.”

16. Az egyik este a nővérem gyerekeire vigyáztam. A legfiatalabb rajzolt egy képet, amin egy nőt felakasztottak a plafonra. Amikor ezt megláttam, akkor a gyerek rám nézett, és a következőt mondta:„Ő mondta, hogy rajzoljam le ezt. Nemsokára eljön érted. Szerintem jobb lenne, ha elbújnál.”

17. Az egyik este egy kisfiúra vigyáztam. Amikor betakargattam félálomban ezt motyogta: „Tudod, én soha nem öltem meg senkit. Nem kellett volna ellőniük a karomat. Bár az egész föld vérben úszott…”

18. Az unokaöcsém folyton egy kúszó emberről beszélt, amikor vigyáztam rá. Amikor megkérdeztem, hogy mégis hogy néz ki ez az ember, akkor a kisfiú azt válaszolta, hogy nem tudja, mert nincs arca.

(Forrás: nemkutya.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com