2016 legijesztőbb paranormális történetei

Tíz félelmetes eset, amit idén éltek át az emberek. 2016-ban sem szenvedtünk hiányt a paranormális jelenségek, képek, történetek terén, ezért az egyik internetes oldal arra kérte az olvasókat, hogy írják le a legfélelmetesebb történetet, amely idén történt velük.

A felkérésre rengeteg ijesztő és furcsa sztori érkezett, de ezek közül a következő tíz volt a leghátborzongatóbb.

A fejbe lőtt kísértet:Teljesen egyedül voltam otthon, amikor tévénézés közben mozgást vettem észre a nagy hálószobában. A szememet meresztettem, amikor megláttam, hogy egy férfi jön ki a szekrényből, majd átmegy a szoba túlsó végére.

Megállt, rám nézett, majd az ujját az ajkához érintette, és megfordult. Az arca véres volt, hátul pedig hiányzott a feje. Végül visszament a szekrénybe. A házból akkor költöztünk el, amikor kiderült, hogy a mennyezeten lévő rejtélyes lyukat az előző bérlő csinálta, amikor pontosan azon a helyen fejbe lőtte magát.

Izzó szemek alvás közben:Az egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy a 3 éves fiam mellettem fekszik az ágyban.

Megkérdeztem, hogy miért jött az ágyamba, mire azt felelte, hogy azért jött, hogy megvédjen a „világító szemektől”, amik felettem álltak, miközben aludtam.”Félelmetes lény a gyerekszobában:Bekapcsoltuk éjjel a lányunk babamonitorját, és ezt láttuk a felvételen. Legtöbbször a gyerek felé fordítjuk a kamerát, ám szeret vele játszani, ezért azon az estén a másik irányba állítottuk. A lányunk mindig beszél álmában... De most nem magában, hanem valami másnak...”

Jól sikerült szellemidézés:A barátaimmal szellemet idéztünk. A társaságból egyedül én nem hittem a kísértetekben, ezért azt kértem a táblától, hogy adjon fizikai jelet, például érintse meg a vállam. A tábla meg sem mozdult, de hirtelen valami a hátamba nyílalt. Három vörös, dagadt ujjnyom volt rajta, mintha rácsaptak volna a hátamra. Soha többé nem nyúlok ahhoz a táblához.”

Ijesztő ölelés:A barátommal valami megmagyarázhatatlan ok miatt, pánikban ébredtünk fel az éjjel. Abban a pillanatban leesett egy bekeretezett fotó a falról és a földre esett. Elmeséltem a páromnak, hogy rémálmom volt, amiben leszúrtam őt egy késsel és meghalt. Nagyon megijedt, ugyanis ő is ugyanezt álmodta, csak úgy, hogy engem öltek meg.

Hirtelen mind a ketten anyám sikoltozását hallottuk a földszinten. Ijedten ismételgette a nevemet. Ez azért különösen rémisztő, mert a párommal Kaliforniában élünk, az anyám pedig Angliában. A házban senki nem volt kettőnkön kívül. Az eset óta a barátom nem hajlandó nálam aludni.”

Titokzatos lány az éjszakában:Az egyik éjjel kimentem vécére. A fürdőszobába magammal vittem a telefonomat. Miközben sétáltam a folyosón és üzeneteket váltottam, belebotlottam egy fehér ruhát viselő lányba.

Fel se nézve kértem elnézését, majd mentem tovább. Másnap a barátom eljött értem, hogy moziba vigyen. Megkérdezte, hogy miért bámultam rá az emeleti ablakból és miért vettem fel mást a fehér ruhám helyett. Nincs fehér ruhám.”Idegen a képen: A fenti fotót Kentucky egyik szanatóriumában készítették. Állítólag a felvétel pillanatában senki sem állt az ablakban, de a képen más látszik.

Megrázott váll és öntárcsázó telefon: A Facebook egyik felhasználója mesélte, hogy egy nap szellemidéző táblával játszott a szobájában. Hirtelen azt vette észre, hogy a család tárcsázós telefonja kattogni kezd, mintha hívást intézne.

Később az emeletről hallotta a hangot, amikor a földszinten tévét nézett. Az utóbbi helyiségben volt egy modernebb készülék, amelynek a lámpája vörösen világított, pont úgy, amikor használatban van.

Később, de ugyanazon az estén, megpróbált elaludni, de ekkor olyan érzése támadt, mintha megfogták volna a vállát, és rázogatni kezdték volna. Elmondása szerint az eset óta elköltözött, de még mindig rémálmai vannak.

Halottakkal beszélő:A húgom azt mesélte a képzeletbeli barátjáról, hogy az ágyán ülve várja az anyukáját, mert a karja miatt nem mehet haza. Megkérdeztem, hogy mi történt a karjával, mire a húgom azt felelte, hogy az anyukája elütötte, amikor krétával rajzolt, és ez az ok, amiért mindig sír, mert nem szeret halott lenni.”

Tévénéző szellemek: Az egyik internetező azt írta, hogy amikor meglátogatta a nagyon régi, viktoriánus házban élő testvérét és annak családját, akkor hirtelen teljes hangerővel bekapcsolt a tévé, kimerevített képpel.

A testvére 3 éves lánya felállt, majd kikapcsolta a készüléket. Amikor megkérdezték, hogy mi volt az, akkor a kislány ezt felelte: „Minden éjjel bekapcsolják ugyanebben az időben, majd azonnal visszamennek aludni.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com