25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.Sokan felháborodtak a magát Azubuike néven emlegető férfi történetén, ugyanis úgy döntött, hogy nem hagyományos módon fog végső búcsút venni a végelgyengülésben elhunyt édesapjától, aki szerinte többet ért annál, hogy egy egyszerű koporsóba tegyék.

A hagyományokkal szakító Azubuike még csak nem is az urna mellett döntött, hanem inkább kifizetett 90 ezer dollárt, azaz 25 millió forintot, egy BMW-re, hogy abban hantolja el a szeretett édesapját.

Azt a pillanatot, amikor méregdrága „koporsót” a sírba eresztette a temető személyzete, lefényképezték, a fotó pedig felkerült a Facebookra. A történetet több ezren lájkolták és osztották meg, ám a hozzászólók többsége nem akarta elhinni, hogy Azubuike tényleg így búcsúzott el az apjától, különösen Nigériában, egy szegény országban.

Az ilyenfajta különcködés egy eldugott afrikai faluban egyébként is kételyeket szül. A legtöbben azonban elhitték a történetet, de közülük sokan dühösen kritizálták a férfit:

Nonszensz! Ebből is látszik, hogy a túl sok pénz meghülyíti az embereket. Inkább temette volna el az apját egyszerű halotti lepelben, a pénzt pedig költhette volna jótékonyságra” – írta az egyik felháborodott olvasó.

Mások sem voltak megértőbbek:

Ez az ember azt hiszi, hogy bevásárolhatja magát a mennyországba? Hát nem! A hiúság nem térül meg a túlvilágon.”

Akadt, aki kicsit viccesebben reagált a furcsa temetés hírére:

„Remélem, hogy nem felejtette el teletankolni az autót, mert hosszú a mennyországba vezető út.”

Az igazsághoz hozzátartózik, hogy Azubuike ötlete nem egyedülálló, ugyanis nemrég egy nigériai milliárdos egy teljesen új dzsipben hatoltatta el az édesanyját. Ezt a pillanatot is fénykép örökítette meg:(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com