500 év után derült ki, hogy mibe haltak ki az aztékok

A kutatóknak egy újfajta DNS-vizsgálattal sikerült azonosítaniuk azt a kórokozót, ami 15 millió azték halálát okozhatta.A történelem nagy rejtélyei között tartottuk számon azt, hogy vajon milyen járvány pusztított az aztékok között 1545-1550 között. Hála a modern tudománynak, úgy néz ki, hogy a szakemberek rájöttek a válaszra, mert sikerült azonosítaniuk azt a kórokozót, ami 15 millió aztékkal végzett.

A tudósok szerint az őslakosok halálos ítéletét az írta alá, amikor az európai konkvisztádorok az Újvilág partjaira léptek, ám nem csak azért, mert erőszakos tervekkel érkeztek, hanem mert a szalmonella vírus a „segítségükre” volt.

A kutatók erre azt követően jöttek rá, hogy DNS-mintákat vettek az 1545-1550 közötti járvány áldozataiból, majd a vizsgálatok kimutatták a szalmonellát okozó baktérium (Salmonella enterica) jelenlét.

A szakemberek szerint az történhetett, hogy a spanyolok ezrével hurcolták be a testükkel Európából Amerikába az ott még nem ismert vírusokat, baktériumokat, amikkel szemben az őslakosoknak még nem volt természetes védettsége.

A XVI. század elején, az 1520-as években feketehimlő-járvány végzett 5-8 millió emberrel, ám ennél is pusztítóbb volt az 1545-1550 között tomboló rejtélyes betegség, amit az aztékok nahuatl nyelvén cocoliztlinek hívtak, a tünetei pedig magas láz, hasogató fejfájás, vérző szemek, orr és száj volt.

A rejtélyt most, 500 évvel később megfejthették a tudósok, akik 30 korabeli csontvázat vizsgáltak meg egy új DNS-vizsgáló technikával, ami kimutatta a Salmonella enterica egyik variánsának jelenlétét a maradványokban.

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a cocoliztli egyfajta hastífusz lehetett, mert az áldozatokban megtalálták a salmonella enterica baktérium egyik variánsát, a Paratyphi C-t, ám ez nem zárja ki azt, hogy a tömeges halálozásban más kórokozónak is szerepe volt.

Ami biztos, hogy egyelőre csak a szalmonellát sikerült azonosítaniuk a tudósoknak, akik szerint a spanyol hódítók által behurcolt háziállatok terjeszthették a betegséget.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Döbbenetes rejtélyek a régi Párizsból

Döbbenetes rejtélyek a régi Párizsból

Négy történet, ami még izgalmasabbá teszi a francia fővárost.

Ilyen halálnem várhat rád a horoszkóp szerint!

Ilyen halálnem várhat rád a horoszkóp szerint!

Humoros jövendölés arról, hogy hogyan érhet utol a vég a csillagjegyed alapján.

A világ egyik legveszélyesebb szellemének tartják a kecskelábú nőt

A világ egyik legveszélyesebb szellemének tartják a kecskelábú nőt

Ezzel az öt lénnyel soha ne akarj találkozni!

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

Energiaitalos reklám miatt került tiltólistára az EA Sport MMA Dániában

Energiaitalos reklám miatt került tiltólistára az EA Sport MMA Dániában

Videójátékok, amelyek több országban is a cenzúra áldozatává váltak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Sokan hisznek Feltámadt Mary létezésében

Sokan hisznek Feltámadt Mary létezésében

Rengeteg ember állítja, hogy látta, esetleg lefényképezte ezt az öt szellemet.

Elátkozott festmény miatt bukhatnak meg az egyetemi hallgatók a vizsgán

Elátkozott festmény miatt bukhatnak meg az egyetemi hallgatók a vizsgán

Öt tárgy, ami hatalmas galibát okozott a valóságban.

Botrányos viselkedés miatt kirúgott tévés színészek

Botrányos viselkedés miatt kirúgott tévés színészek

Zaklatás, dühkitörés, drogozás, hazugságok és rasszista megjegyzések is vezettek már egy-egy sztár elküldéséhez.

http://ujhazak.com