5000 denevér zuhant le az égből

Fertőzésveszélyre figyelmeztetett az ausztrál közegészségügyi hatóság.batsRöptükben érte a halál azokat a denevéreket, amelyek egy ausztrál erdő mellett zuhantak le. Az állatok vesztét az okozta, hogy nem bírták elviselni az Új-Dél-Wales-i Casino környékén tomboló extrém magas, 44 fokos hőséget.

Az 5000 denevér földnek csapódó teste azonnal oszlásnak indult a kánikulában, ezért a környéken most elviselhetetlen bűz terjeng, ám nem ez a legnagyobb probléma, ugyanis a közegészségügyi hatóság figyelmeztetést adott ki, mert a maradványok fertőzést hordozhatnak.

Az állatszerető emberek azonban nem törődtek a veszéllyel, és tömegesen vonultak a helyszínre, ahol mindent denevérek borítottak, hogy vízzel próbálják meg lehűteni azokat a példányokat, amelyek csak megszédültek, és még életben voltak. Az egyik, nem hivatalos Facebook-bejegyzés szerint, amelyet egy olyan személy írt, aki részt vett a mentésben, körülbelül 450 denevér életét sikerült megmenteni.

A szakemberek véleménye az, hogy a túlélő példányok legtöbbje még kölyök, akiknek sikerült hűvösebb helyen maradnia. A mentési munka nem fejeződött be, és az állatgondozók továbbra is egész nap, felváltva dolgoznak.

A városi tanács eközben megduplázta a takarítók számát, ám még ez is kevés volt, úgyhogy néhány területet lezárva kell tartani, az pedig egészen biztos, hogy a szag még sokáig a levegőben marad.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

http://ujhazak.com