9 brutális kínzóeszköz, amelyeket az ember valaha kitalálhatott! - 18+

Meg kell jegyeznünk, hogy az emberiség a találmányokban mindig is leleményes volt. A jó találmányokban, de sajnos a rossz találmányokban is jeleskedett az ember. Érdekes és a mai ember számára szinte megmagyarázhatatlan, hogy az ember embertársával az általa érzett igazságszolgáltatást, miért szadista módon élte ki egy időben?


Az embertársak kínzásában az volt a szomorú, hogy a sötét középkorban az emberek többsége ártatlanul esett áldozatul ezeknek az elmebeteg kínzó-találmányoknak!

0

Kád

Ebben dézsaszerű kádba ültették a kínzásra ítélt embert. A kádba annyi vizet öntöttek csak, hogy felsőteste kilátszódjon. A kilátszódó testrészt bekenték vastagon mézzel, illetve tejjel. Ez eddig még nem is lenne borzalom. Azonban ezeknek az embereknek napokat kellett tölteni ebben a kádban, amelybe beleengedték vizeletüket és ürüléküket. Erre megjelentek a legyek, amelyek beköpték az embereket. Így szépen lassan elevenen falták fel az elítélteket a férgek!

1

Bika

A vasból készült bikaszobor belseje üreges volt, pont akkora, hogy akár egy nagyobb termetű ember is kényelmesen belefért. Amikor az embert beletették a bika alá gyújtottak. Gyakorlatilag elevenen sütötték meg a szerencsétlent. Elmebeteg-perverz módon a bikát úgy alakították ki, hogy a száján részt hagytak, amelyen keresztül kiáramlott a füst, illetve a benne szenvedő ember kiáltása, amely meglehetősen torz (szörnyszerű) volt a vasbika szájának speciális kialakításának köszönhetően. A sors is közbelépett, mert a feltaláló is a vasbikában végezte.

2

Karóba húzás

Ez a legközismertebb köznyelven is elhangzó szó. Karóba húzás. Azonban nem biztos, hogy mindannyian tudjuk, hogy ez a kínzás miként ment végbe. A nagy karóba húzó Drakula gróf volt. Kedvenc sportja a karóba húzás volt. A képen látható verzió, csak az egyik fajtája. Az igazi karóba húzás, azonban függőlegesen történt. Méghozzá a karó a végbélnyílásán hatolt be az emberbe, majd máshol jött ki. Leginkább Erdélyben jártak így a török hódítók.

3

Az eretnek villa

Egy olyan speciálisan kiképzett villáról van szó, amelynek mindkét végén kihegyezett él volt. Ennek az volt a lényege, hogy az ember tudjon magára figyelni, hogy ne aludjon el, mert ha ez megtörtént, akkor a kínzott átszúrta mellkasát, vagy torkát, de lehet, hogy egyszerre mindkettőt!

4

Nyakörv tüskékkel

Célja hasonló volt az eretnek villához. Lényege az volt, hogy a kínzott a nyakán viselte, hogy ne tudjon elaludni. Ez veszélyesebb volt az eretnek villától, mert ha elaludt a kínzott, akár nyaki artériát is átszúrhatott a tüske.

5

Keresztre feszítés

Ez a történelem leghíresebb kínzó és kivégző eszköze. Lényege az volt, hogy a keresztfára az embert a lábánál és csuklójánál rögzítették. Hogy miként arról sok vita van! Ha szögelték, akkor az ember lassan kivérzett! Azonban ettől a testhelyzettől órákon belül beáll a tüdő ödéma. A tüdő megtelik vízzel és a kínzott megfullad.

image

A Júdás széke

Ezt az eljárást az áruló embereknél használták. Az elítélt kötelekkel volt felfüggesztve. A pozícióban fenékkel lefele engedték egy meglehetősen kiélezett piramisra. A szerencsétlen saját súlyánál fogva egyszerűen szétkaszabolódott! Erre rásegítettek még azzal, hogy közben folyamatosan ráncigálták a köteleket.

7

A vas szűz

A kínzásra szánt személynek állva kellett maradnia ahhoz, hogy jobban ne sérüljön meg. Előbb utóbb elfáradt és összeeső pozícióba került. A tüskék azonban tompák voltak azért, hogy a kínhalál hosszasabb legyen. Gyakorlatilag itt is saját súlyánál fogva tépte szét az embert a szerkezet.

8

A republikánus házasság

Ez volt az egyik legmegalázóbb kivégzés. A lényege az volt, hogy nőket és férfiakat meztelenre vetkőztettek és együtt dobálták őket be a vízbe megfulladni. Ha nem volt a környéken víz, akkor sajnos azt a módszert választották, hogy a katonák kivont és kitartott kardjain keresztül kellett futniuk mindaddig, amíg halálra nem kaszabolták saját magukat.

9

Forrás: sosefeledd

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com