A 11 éves Marie Elias megérezte, hogy valami rossz fog történni, ha elalszik

Öt megdöbbentő előérzet, ami valóra vált.Olykor mindenkivel előfordul, hogy rossz előérzete támad, amit vagy komolyan vesz az ember, vagy csak a félelmeivel, paranoiával magyaráz, ám az alábbi történetek főszereplőinek tényleg valóra váltak a rossz előérzeteik.

Érezte, hogy baj történik, ha elalszik: 2013 augusztusának végén, egy szombat este úgy érezte a 11 éves Marie Elias, hogy valami rossz fog történni, ha elalszik, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy ébren maradjon, és szembe tudjon nézni a veszéllyel, legyen az bármi.

Hajnali fél 1-kor tűz keletkezett a házban, ahol a kislány a szüleivel és 17 rokonával élt. Marie az ágyában feküdve, küzdve az elalvás ellen, füstszagot érzett a hozzá legközelebb eső fal felől. A kislány rögtön felébresztett a szüleit.

Szerencsére mindenkinek sikerült sértetlenül megúsznia a balesetet, ami akár tragédiával is végződhetett volna, ha nincs Marie rossz előérzete, és nem marad ébren, ugyanis a házban nem voltak füstérzékelők.

Tizenhárom könnycsepp: A 17 éves, hívő Rachel Scott soha nem titkolta el az iskolában, hogy keresztény életet él, ami miatt gyakran zaklatták és gúnyolták. Ő ennek ellenére kitartott a hite mellett, és naplót írt, amiben néha kifejtette a küzdelmeit és azt, hogy hogyan kért Istentől segítséget a bántalmazói ellen.

Columbine High-ban tanuló lány volt az első, akit Eric Harris és Dylan Klebold agyonlőtt 1999-ben.

A lövöldözés után az a hír járta, hogy a hite miatt ölték meg Rachelt, és mikor Dylan meglátta, hogy a lány még él, akkor odament hozzá, és azt kérdezte: „Hiszel még az Istenedben?”

Erre a lány azt suttogta, hogy: „Tudod, hogy tudom”, mire a fegyveres fejbe lőtte és távozott.

Később kiderült, hogy a tizenhárom emberéletet követelő lövöldözés előtt nem sokkal Rachel rajzolt egy képet a naplójába. A rajz egy szempárt ábrázolt, amiből tizenhárom könnycsepp cseppent egy rózsára és alakult vércseppekké.

Állítólag egy hónappal a lövöldözés után egy Frank Amedia nevű ismeretlen kapcsolatba lépett Rachel apjával, akinek elmondta, hogy a lánya szeméről álmodott, amiből patakzanak a könnyek. A lány apja akkor nem értette, hogy ez mit jelenthet, de aztán a hatóság megkapta Rachel hátizsákját, amiből két napló került elő, egyikben a rajzzal.

Előre megérezte lánya halálát: 1999. március 17-én délután úgy érezte Carol Deemer, hogy valami nagyon rossz fog történni. Ezt a balsejtelmet erősítette, hogy a 17 éves lánya, Jennifer, még nem ért haza, és a szokásos telefonhívást sem ejtette meg.

Amikor Carol a férjének, Jamesnek beszélt, akkor a ránéző férfinak egy pillanatra átfutott az agyán egy autóbaleset gondolata. Hamarosan a szülők megtudták, hogy az iskolából hazafelé tartó Jennifer egyik utasa kidobott egy pizzás dobozt a kocsi ablakán. A doboz a szélvédőre tapadt, ezért Jennifer a szembejövő sávba kanyarodott és frontálisan ütközött egy másik járművel. Jennifer meghalt, míg a négy utasa, és a másik autóban két ember megsérült.Mégis megtettem.”: 1999 novemberében tört rá nagyon rossz előérzet Mike Fridley-re, amikor a közelgő, barátjával, Graham Wooddal közös utazására gondolt, ám nem hallgatott a megérzésére és így is elment, ami hiba volt.

Az utazás vége ugyanis az lett, hogy a kisgép motorja megadta magát és lezuhantak Evergladesbe. A baleset után Mike kihúzta a barátját a gépből, nehogy azzal együtt ő is felrobbanjon. A két férfi nem úszta meg sértetlenül a zuhanást, ugyanis Grahamnek eltört a háta, míg Mike-nak a bokája és a szegycsontja sérült meg.

A nagy fájdalmak ellenére azonban Mike közel 1000 lábig gázolt a mellkasig érő vízben, mire eljutott egy horgásztáborhoz, ahol sikerült ivóvizet szereznie, ám sajnos már nem volt ereje visszamenni a barátjához.

Másnap Mike hallotta, hogy helikopterek repülnek fölötte. Mivel sikerült felhívnia magára az egyik pilóta figyelmét, ezért ő megmenekült, de a barátja meghalt. Később Mike úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát hősnek, csak életben akart maradni és próbált segítséget szerezni a csonttörései ellenére.

Ez egy olyan élmény, amit nem tudsz megmagyarázni.”: Nyugtalanító álmot látott a szülei hátsó udvarában, egy kis lakásban élő Viv Donovan 1984-ben. A nő álmában kitárt karokkal ült az ágyában. A bal oldalán nem volt senki, de előtte az egész családja ott állt.

Amikor Viv elmesélte az álmát a szüleinek, akkor legnagyobb döbbenetére az apja arról számolt be neki, hogy ő azt álmodta, hogy a lányát nézi az ágyban az őt körülvevő családdal. Az álom után egy hónappal cisztát találtak Viv petefészkében, ami vakbélgyulladást okozott.

Az orvosoknak sikerült megmenteniük Viv életét, ami 20 percen múlott. Napra pontosan egy hónappal az álom után Viv a kórházi ágyban felülve, maga elé nyújtott karokkal fogadta a családját, de nem a bal oldalon.

Kiderült, hogy Viv nem először látta meg a jövőt, ugyanis 9 évesen azzal az érzéssel riadt fel éjszaka, hogy az apjával valami baj történt. Felkelt és kinézett a hátsó ajtón, ahol meglátta, hogy az apja súlyos asztma rohamot kapott. Azonnal hívta a mentőket, ezzel tulajdonképpen megmentve az apja életét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com