A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.Kétségtelen, hogy az alábbi rémisztő és rejtélyes telefonhívások valóban megtörténtek, ráadásul olyan különös események övezték őket, amelyeket a hatóságok a mai napig nem derítették fel, és talán soha nem is fognak rájönni, hogy valójában mi történt.

Több hívást intézett a 911-hez, majd eltűnt: Három műszakban dolgozott a virginiai Harrisonburg egyik benzinkútjánál Kelly Bergh Dove, aki 1982. június 18-án kapott egy obszcén telefonhívást, ami annyira megijesztette, hogy értesítette a rendőrséget.

Az első 911-es hívása során a 20 éves lány arra kérte a hatóságot, hogy menjenek oda hozzá a benzinkútra, mert ott biztonságban érezte magát. A harmadik, egyben utolsó hívás közben tűnt a legrémültebbnek Dove hangja. A nő arra kérte a rendőrséget, hogy siessenek, mert egy férfi parkolt le az ezüst Fordjával.

Mire a rendőrség végre odaért a benzinkútra, addigra a lány nyomtalanul eltűnt, és többé nem került elő. Az úgy máig lezáratlan.

Segítséget kértek tőle, majd eltűnt: A coloradói Nucla-ban lakott Dale Duane Williams, akinek a boltja is ott volt, annak ellenére, hogy a 42 éves férfi nem volt szerelő. Ez az információ teszi különössé az 1999. május 27-i eltűnését is.

A szóban forgó napon Williams telefonhívást kapott egy nőtől, aki azt mondta, hogy az autója lerobbant és segítségre van szüksége. Amikor a férfi fogadta a hívást, akkor ott volt az egyik barátja is, aki látta, hogy Williams elmegy.

Másnap Williams felesége bejelentette a rendőrségen, hogy a férje nem ment haza. A férfit soha többé nem látta senki, de a teherautóját megtalálták egy folyóban, két hónappal az eltűnése után. Williams nem volt a járműben, se annak a közelében.

Egy kislány eltűnik, és egy évvel később telefonál a rendőrségre: 1986. április 6-án, valamikor 3 óra után bekopogtak Penny Cayedito lakásának ajtaján, amire a nő nem ébredt fel, viszont a fiatalabb lánya, a 9 éves Anthonette ajtót nyitott, majd eltűnt.

Cayedito csak reggel vette észre, hogy a kislány nincs a lakásban, ezért bejelentette a rendőrségen az eltűnését, de Anthonette nem került elő. Egy évvel később valaki felhívta a rendőrséget, és azt állította, hogy ő Anthonette, azon az éjszakán pedig elrabolták és Albuquerque-be vitték.

Még mielőtt a lány többet mondhatott volna, egy férfi a háttérből rákiabált, hogy: „Ki mondta, hogy telefonálhatsz?”

Majd a vonal megszakadt. Azóta sem bizonyosodott be, hogy valóban Anthonette telefonált, és a lányt sem találták meg soha.Egy fiatal lány telefonon beszélt egy idegennel: Az Ohio-i bevásárlóközpontból rabolták el a 10 éves Amy Mihaljevicet, még 1989. október 27-én. A holttestét négy hónappal később találták meg, de a gyilkosát azóta sem sikerült elfognia a rendőrségnek, így az ügy nyitva maradt.

Mihaljevic eltűnésével kapcsolatban különös tény, hogy a kislány telefonhívást kapott egy idegentől az elrablása hetén. Az ismeretlen azt állította, hogy Mihaljevic anyukáját előléptetik a munkahelyén. A kislány megbeszélte az idegennel, hogy együtt elmennek ajándékot vásárolni az anyukájának, akinek nem beszélt a rejtélyes telefonhívásról, de az idősebb testvére, Jason és az egyik iskolai barátja tudott arról.

Mihaljevic és az ismeretlen hívó október 27-én találkozott. Az ügyben nyomozó rendőrségnek még annyit sikerült kiderítenie, hogy Mihaljevic mellett más fiatal lányokat is ugyanezzel a szöveggel hívta fel egy idegen.

Egy ember, aki titokzatosan eltűnt, miután egy 911-es hívást kezdeményezett: A texasi San Angeloban tűnt el Brandon Lawson 2003. augusztus 8-án, miután összeveszett a barátnőjével. A 26 éves férfi kevéssel éjfél után hagyta el az otthonát azért, hogy az apja házába menjen, de útközben kifogyott a benzin a kocsijából, ezért felhívta a testvérét.

Röviddel a hívás után Lawson tárcsázta a 911-et, és elmondta, hogy segítségre van szüksége, mert „belefutott valakibe”. Mivel a vétel rossz volt, ezért néha szakadozott a vonal. Mire a rendőrség kiért a helyszínre, addig Lawson testvére és barátnője is megérkezett, de a férfi eltűnt. A rendőrség átfésülte a területet, de Lawson máig nem került elő.

Egy nő eltűnik, majd telefonál a családjának: 2005. május 31-én látták utoljára Rebeca Gabriela Nunót. A 21 éves nő a munkahelyéről távozott a texasi Cedar Hillben, majd később felhívta a kollégáját, akinek azt mondta, hogy elrabolták.

Hetekkel Nuno eltűnése után, a nő felhívta a szüleit, akiktől azt kérte, hogy hagyjanak fel a keresésével. A szülők különösnek találták a telefonhívást, ahogy azt is, hogy a lányuk nem akart angolul beszélni velük. Nunót máig nem látta senki.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Megszállt unoka ölte meg a nagyanyját a lengyel városban, ahol azóta is kísértenek

Megszállt unoka ölte meg a nagyanyját a lengyel városban, ahol azóta is kísértenek

Városi legendák a nagyvilágból.

A Pokol Kapujánál járt Ariana Grande

A Pokol Kapujánál járt Ariana Grande

Sztárok meséltek a paranormális élményeikről.

Minden hang hamis volt a szellemvadász műsorban

Minden hang hamis volt a szellemvadász műsorban

Szellemvadászok kiábrándító történetei.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Az ingyenes étkezés jobb, mint a szex

Az ingyenes étkezés jobb, mint a szex

Ezek a dolgok bizonyítják, hogy van, ami jobb a szexnél.

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Hátborzongató kísértettörténetek.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

A legtöbben a medvét válaszolták a közösségi médián terjedő kérdésre.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

http://ujhazak.com