A betege halálát okozó ápoló ügyében a felfüggesztett fogházbüntetés helybenhagyását indítványozta az ügyészség

A másodfokon kiszabott másfél év - két évre felfüggesztett - fogházbüntetés helybenhagyását indítványozta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség annak az ápolónővérnek az ügyében, aki betege etetése során megszegte a szabályokat, így annak halálát okozta 2020 őszén - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a beteget 2020 októberében vették fel a kórházba, majd édesanyja tájékoztatta az orvost - az ügy másik, már jogerősen elítélt vádlottját -, hogy fia csak pépes ételt fogyaszthat. Az orvos mindezt feltüntette a lázlapon. Az ápoló a sértett etetéséhez készülve észlelte, hogy nincs pépes étel, ezért az orvostól kért és kapott engedélyt arra, hogy rizses ragut adhasson a betegnek.

Az ápoló az étkezés után, a mosogatáskor vette észre, hogy a sértett fulladozik. Bár az orvos ezt követően megpróbálta a légutakat szabaddá tenni, a beavatkozása ellenére a beteg meghalt. Halálának közvetlen oka az volt, hogy a felső légutakba ételdarab ékelődött be, ami fulladást okozott.

A Pécsi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt emelt vádat a szekszárdi kórházban nővérként, illetve orvosként dolgozó két nővel szemben, mert a Down-szindrómás beteg táplálása során megszegték a foglalkozási szabályokat.

Az első fokon eljáró bíróság az orvost felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, míg a nővért felmentette, mert nem látta bizonyíthatónak, hogy vétkesen megszegte a foglalkozási szabályokat. A másodfokú bíróság a döntést megváltoztatta és megállapította az ápoló szabályszegését, ezért a vádlottat másfél év fogházra ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztette, továbbá két évre eltiltotta az ápolói foglalkozástól. Az orvos büntetését egymillió forint pénzbüntetésre enyhítették.

A másodfokú ítélet az orvos vonatkozásában jogerőssé vált, azonban az ápoló és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Erre az adott módot, hogy a két testület egymással ellentétes döntést hozott.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint sem a vádlott felmentése, sem a büntetés enyhítése nem indokolt, ezért a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta - olvasható a vádhatóság közleményében.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com