A betörő szétszórta a hamvakat, amiből szívhatott

Phillip McMullen újra harcolni akart, amikor meglátta, hogy meglopták, és meggyalázták a halott felesége maradványait.urna-ceramicznaVietnamban harcolt Phillip McMullen, aki sosem szerette, hogy ez volt a munkája, ám a minap legszívesebben újra harcolt volna. Az alabamai Citronellben élő veterán ugyanis arra ért haza a barátaival töltött idő után, hogy valaki betört hozzá.

A férfi elmondása szerint, legalább 15 tételt lopott el az ismeretlen, akinek a legnagyobb bűne nem az, hogy elvitt, többek között, egy kést, láncfűrészt, és horgászbotot, valamint megpróbálta feltörni a fegyvertárolót. Ennél sokkal súlyosabb tett, hogy a tolvaj meggyalázta a veterán halott feleségének a maradványait. McMullen elmondta, hogy a neje, Christine hamvait szétszórták, és úgy nézett ki, mintha el akarták volna szívni.

McMullen 22 évig élt boldog házasságban a feleségével. A veterán most abban bízik, hogy az igazságszolgáltatás elfogja a betörőt. A Mobile megyei seriff borzalmasnak nevezte az ügyet, és közölte, hogy a betörőnek halottgyalázásért is felelnie kell, ha kiderül, hogy ő vette le az urnát a ravatalról.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com