A Brett Kavanaugh főbírójelöltet szexuális zaklatással megvádoló nő feltételeket szab a szenátusi meghallgatásához

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: A Brett Kavanaugh amerikai főbírójelöltet több mint három évtizeddel ezelőtti szexuális zaklatással megvádoló nő, Christine Blasey Ford feltételeket szab a szenátusi meghallgatásához.Az amerikai szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, a republikánus Chuck Grassley péntekig adott határidőt a meghallgatását először elvállaló, majd visszamondó Fordnak arra, hogy döntse el, megjelenik-e a hétfői ülésen, amikor Brett Kavanaugh-t is meghallgatják. Ellenkező esetben, fogalmazott Grassley, a szenátus szavaz Kavanaugh jelöltségéről.

    
A nő ügyvédje révén csütörtök este jelezte, hogy mégis hajlandó megjelenni a szenátorok előtt, de nem hétfőn, hanem jövő csütörtökön, és csakis "megfelelő körülmények esetén". Ennek mibenlétét azonban Christine Blasey Ford ügyvédje, Debra Katz nem részletezte. Levelet írt viszont a szenátusi bizottságnak, és ebben azt hangoztatta: ügyfelét halálosan megfenyegették, és garanciákat akar a személyi biztonságára.


    

A Politico című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: Ford ügyvédje azt akarja, hogy Kavanaugh nyilatkozzon elsőként a zaklatási ügyben. Donald Trump elnök júliusban jelölte a tekintélyes szakmai pályafutással rendelkező Brett Kavanaugh-t, a washingtoni fellebbviteli bíróság bíráját az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság bírájának. A bizottság demokrata párti szenátorainak többsége már a meghallgatás előtt jelezte, hogy nem kívánja megszavazni a republikánus elnök jelöltjét. A szenátusi szavazásra pénteken került volna sor.
    

Dianne Feinstein demokrata párti szenátor azonban a hét elején bejelentette: birtokában van egy kaliforniai pszichiáternő levele, aki azt állítja, hogy évtizedekkel ezelőtt, még diákként, Kavanaugh és a barátja szexuálisan zaklatta őt. Christine Blasey Ford azt állította: Brett Kavanaugh 1982-ben egy diákbulin, alkoholos állapotban meg akarta erőszakolni őt. Kavanaugh határozottan visszautasította a vádat, és közölte: kész a szenátus előtt is megcáfolni a vádakat. Közben több mint hatvan egykori osztálytársa és egyetemi évfolyamtársa állt ki mellette.
    

A demokrata párti szenátorok azonnal a szavazás elhalasztását követelték, sőt volt, aki felvetette, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) meg kellene indítania a nyomozást az ügyben. Jogi szakértők sora és Donald Trump elnök is azonnal jelezte, hogy erre nincs mód, hiszen nem történt szövetségi bűncselekmény. Az amerikai elnök emlékeztetett arra is: Brett Kavanaugh biztonsági ellenőrzését korábbi kinevezései alkalmával az FBI már hatszor elvégezte.
    

Dianne Feinstein a hét közepén már azt közölte: nem biztos benne, hogy Ford levelének tartalma mindenben megfelel az igazságnak. Az amerikai sajtóban megjelent tudósítások pedig arról is szóltak, hogy Christine Blasey Ford nem emlékszik rá, hogy mikor és pontosan hol is történt az állítólagos zaklatás. Ügyvédnője ellentmondásokba keveredett a házibulin jelenlévőket illetően.
    

A jobboldali The Washington Times és a szintén jobboldali The Daily Caller nyilvánosságra hozta: a vádaskodó nő ügyvédje, Debra Katz egy magát civil szervezetnek mondó csoport alelnöke, amely a Soros György által finanszírozott szervezetek egyikétől kap pénzt. A Frontpage magazin arról is tudósított, hogy Katz ügyvéd demokrata párti politikusok, köztük Barack Obama volt elnök és Hillary Clinton volt elnökjelölt kampányainak egyik nagy adományozója volt.
   

Donald Trump az elmúlt napokban többször is kiállt főbírójelöltje mellett, "különleges embernek" nevezte őt, és leszögezte, hogy "nehezen tudja elképzelni róla" azt, amivel megvádolták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com