A brit kormány terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott egy iszlamista csoportot, amely éltette a Hamász izraeli terrortámadását

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Terrorszervezetnek nyilvánította a brit kormány a Hizb ut-Tahrir nevű iszlamista csoportot és megtiltotta további nagy-britanniai tevékenységét. Az intézkedés - amelynek egyik fő indoka az, hogy a szerveződés éltette a gázai övezetet uraló Hamász izraeli terrortámadását - pénteken lépett életbe, miután a kormány előterjesztését a parlament formálisan jóváhagyta.James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette a kormányhatározatot, a beterjesztéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953-ban alapított, libanoni székhelyű Hizb ut-Tahrir 32 országban van jelen, köztük Nagy-Britanniában, és hosszú távú célja kalifátus létrehozása az iszlám vallási törvények hatálya alatt.
    

A szervezetet terrorcsoportnak nyilvánító és törvényen kívül helyező intézkedés alapján péntektől bűncselekménynek minősül, ha valaki csatlakozik a Hizb ut-Tahrirhoz, másokat a csoport támogatására biztat, vagy megnyilvánulásai felvetik azt a gyanút, hogy az illető a csoport tagja vagy támogatója. A betiltott csoportokhoz kötődő bűncselekmények elkövetői a brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
    

A belügyminiszteri előterjesztés szerint a Hizb ut-Tahrir antiszemita szerveződés, amely aktívan támogatja a terrorizmust. A tárca az erre utaló megnyilvánulások közé sorolta, hogy a csoport éltette és ünnepelte a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadást, és hősöknek nevezte a támadás elkövetőit.
    

A Hamász támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek. A Hizb ut-Tahrir nagy-britanniai szerveződésének honlapján megjelent egyik cikk azt a címet viselte, hogy "Őrizzük meg emlékezetünkben október 7-ét", és az írás szerint a muszlimok "kitörő örömmel fogadták" a Hamász akcióját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com