A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.Azt írták, hogy a 32 éves férfi még 2011-ben karddal hátba szúrt egy magyar férfit, aki belehalt a támadásba; az elkövető ekkor elmenekült a helyszínről, de később önként feladta magát. Emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, aminek a letöltését meg is kezdte. A börtönben azonban újabb, súlyos személyi sérüléseket okozó bűncselekményt követett el, így a kanadai hatóságok - 12 év után - megtagadták a feltételes szabadságra bocsátását. Az ezzel kapcsolatos meghallgatását követően dönthetett úgy, hogy megszökik.

A közlemény szerint a férfi idén tavasszal Québec tartományból, Lavalból, a Kanadai Javító Szolgálat joghatósága alá tartozó Szövetségi Képzési Központból szökött meg. Nemzetközi körözést adtak ki ellene és nagy erőkkel keresték. Felkerült a Québec tartomány legveszélyesebb bűnözőit tartalmazó weboldalra is. A KR NNI a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság egységeivel együttműködve kedd délelőtt fogta el a férfit, amikor kiszállt az Amszterdamból Budapestre érkező repülőgépből.

Az országba való belépésénél testvére okmányával igazolta magát. A rendőrök a terminálon bilincselték meg, majd onnan állították elő a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra, ahol őrizetbe vették. A más nevére szóló igazolvány használata miatt közokirat-hamisítás miatt indult vele szemben büntetőeljárás, kiadatásáról a későbbiekben döntenek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com