A büntetése súlyosítását indítványozta az ügyészség annak a férfinak, aki megölte a barátnőjét

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozta annak a 34 éves férfinak, aki a tizedik emeletről lökte ki barátnőjét.A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a vádlott a barátnőjével és az édesanyjával költözött 2023 januárjában egy győri panellakásba, a tizedik emeletre, és időközben odaköltözött még az édesanya unokája is a családjával.

A vádlott és a barátnője kapcsolata 2023 márciusára megromlott, mivel a vádlottnak lett egy másik kapcsolata, emiatt sokszor veszekedtek, a vádlott időnként bántalmazta is a nőt.

A vádlott és a sértett 2023. március 30-án reggel ismét összevesztek, dulakodtak, majd a vádlott kiment a szobájukból. A vádlott visszament a szobába, üvölteni kezdett a sértettel, majd megragadta és a nyitott ablakon kivetette.

A sértett lógva a vádlott kezébe kapaszkodott, próbált visszamászni, miközben a vádlott azt kiabálta, hogy engedje el a kezét; a sértett azonban eredménytelenül küzdött az életéért, lezuhant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Győri Törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, mint visszaesőt, 18 év fegyházbüntetésre ítélte, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a bűncselekmény enyhébb minősítéséért és a büntetés enyhítésért fellebbezett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlott bűnös, vele szemben hosszabb tartamú büntetés kiszabása szükséges. Másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni az ügyben - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com