A csehek a terrorizmust tartják a legnagyobb veszélynek

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A nemzetközi terrorizmust, a szervezett bűnözést és a menekülteket tartják a csehek az országukat leginkább fenyegető veszélynek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.A CVVM közvélemény-kutató intézet tavaly novemberben készített felmérése szerint a nemzetközi terrorizmust a megkérdezettek 61 százaléka minősítette a legnagyobb veszélynek, míg a szervezett bűnözést és a menekülteket egyaránt 54-54 százalék. A megszólítottak 36 százaléka viszont gyakorlatilag ezek egyikét sem tartotta veszélyesnek.

    
A nemzetközi terrorizmust veszélynek minősítők aránya az utóbbi években csökken: 2016-ban ez az arány 71 százalék, 2015-ben pedig 81 százalék volt. A nemzetbiztonsági kockázatok negyedik helyére a radikális vallási mozgalmak kerültek. Ezeket az emberek nem egészen 50 százaléka jelölte meg veszélyesnek.
    

A másik oldalon a csehek jóval kevésbé tartják veszélyesnek a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali mozgalmakat, a külföldi hírszerző ügynökségek tevékenységét, valamint az országban élő több mint félmillió külföldi állampolgárt. A szélsőjobboldali csoportokat és a külföldi hírszerző hálózatokat a megkérdezettek 26, illetve 23 százaléka minősítette veszélyesnek. A szélsőbaloldali csoportokat és a Csehországban élő több mint félmillió külföldi állampolgárt pedig egyaránt 22-22 százalék. Ezekben az esetekben aránylag magas azok aránya, akik a szélsőséges mozgalmakban és a külföldiekben nem látnak semmiféle veszélyt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com