A Disney Wonder tengerjáró hajójáról tűnt el nyomtalanul Rebecca Coriam

Rejtélyesen eltűnt emberek.Habár sokat fejlődtek a nyomozói technikák az elmúlt évtizedekben, mégis a mai napig előfordulnak olyan különös eltűnések, amelyek esetében hiába a kitartó kutatás, nyomozás, nem kerül elő az eltűnt személy, és az is rejtély marad, hogy mi történt az illetővel. Ilyen megoldatlan ügyek az alábbi eltűnések is.

Rebecca Coriam este: A Disney Wonder tengerjáró hajó legénységének tagjaként dolgozott Rebecca Coriam 2011-ben. Akik utoljára látták, azok azt állították, hogy a Bex becenevű lány telefonbeszélgetést folytatott, ami elég felkavaró lehetett a számára. Akadnak, akik szerint a Disney tudhat valamit Coriam eltűnéséről, ugyanis gyanúsan titkolózik a történtekről. A lány eltűnésének ügyében a mai napig folyik a nyomozás.

Jodi Huisentruit: 1995-ben tűnt el Jodi Huisentruit. Az iowai riporter hajnali fél 5-kor indult el a munkahelyére, amikor elrabolták. A nő eltűnése után a kocsija kulcsát az ajtózárban találták elhajlítva. A nyomozás során gyűjtött bizonyítékok arra utaltak, hogy Huisentruit küzdött az elrablója ellen. Bár a riportert halottnak nyilvánították 2011-ben, mégis a rendőrség szerint még van remény az ügy megoldására.

 

Laura Bradbury: 1984 tavaszán tűnt el a 3 é fél éves Laura Bradbury a kaliforniai Joshua Tree Nemzeti Park közelében. Bradbury a bátyját kísérte el a kemping fürdőszobájába, de mire a testvére kijött, addigra a kislány nyomtalanul eltűnt. A rendőrség azt feltételezi, hogy Bradbury koponyáját találták meg 1986-ban, de ezt a gyanút egyelőre nem sikerült megerősíteni.

Paige Renkoski: Utoljára 1990-ben látták Paige Renkoski-t, ahogy az autója mellett áll az I-96-os út michigani kijáratának közelében. Később csak a nő pénztárcáját és a cipőjét találták meg az elhagyatott kocsijában.

Hat hónappal Renkoski eltűnése után a rendőrség kapott egy levelet és térképet, ami alapján állítólag megtalálhatják a nőt. Mivel a térkép érthetetlen volt, ezért a rendőrség nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy jó helyen keresik a nőt, akit azóta sem sikerült megtalálni.

Mikelle Biggs: A fagyijára várt az arizonai Mesaban a 11 éves Mikelle Biggs 1999-ben. A kislány a nővérével volt, aki előrement, miután az anyukájuk szólt nekik, hogy menjenek haza. Biggs 90 másodperccel később indult, és ennyi idő elég is volt, hogy a kislány nyomtalanul eltűnjön. Az eset annyira gyorsan történt, hogy Biggs kerékpárjának kereke még forgott, amikor észrevették az eltűnését. A mai napig nem derült ki, hogy mi történt a kislánnyal.

Bobby Dunbar: 1912-ben a 4 éves Bobby a szüleivel kirándult Louisianában, a Swayze-tónál, amikor nyomtalanul eltűnt. A szülők mindenhol keresték, a rendőrség pedig gyerekrablásként kezelte az ügyet.

Nyolc hónappal később a rendőrségi nyomozás elvezetett egy William Cantwell Winters nevű férfihoz, ugyanis egy 4 év körüli, a leírás alapján Bobbyhoz hasonló gyerekkel látták együtt Mississippiben.

Amikor a hatóság kihallgatta a férfit, akkor megjelent Julia Anderson, aki azt állította a kisfiú neve Bruce, az ő gyereke, Winters pedig a gyerek nagybácsija. Anderson vallomása ellenére a Dunbar család továbbra is biztosra vette, hogy Bruce valójában Bobby, akit Anderson rabolt el.

Mivel 1912-ben még nem létezett DNS-vizsgálat, emiatt a bíróság csak a két család elmondása alapján hozhatott ítéletet, aminek értelmében Bruce tényleg az eltűnt Bobby. Az ügyben az igazi fordulat 1966-ban következett be, ugyanis az ekkor meghalt Bobby Dunbar, akinek a fia, Bobby Dunbar Jr. DNS-tesztet csináltatott.

A vizsgálat eredményéből kiderült, hogy se neki, se az apjának nincs köze a Dunbar családhoz, tehát a gyereknek tényleg Julia és Bruce Anderson voltak a szülei. A Dunbar család tehát szerzett magának egy másik gyereket, akivel betöltötték az eltűnt fiú helyét, ám az soha nem derült ki, hogy mi történt az igazi Bobbyval.

Billy Hoag, Joey Hoag, és Craig Dowell: A Murphy-barlangok (vagy Hannibal-barlang) falaira rendszeresen rajzoló 10 éves Billy Hoag, 13 éves Joey Hoag és a 14 éves Craig Dowell zseblámpával indult el a helyszínre 1967. május 10-én.

A 14 éves Lynn Strube azt állította, hogy látta a társaságot a barlangok felé haladni aznap. A gyerekek bementek a barlangokba, de onnan soha többé nem mentek haza. Az eltűnt fiatalokat tíz napon keresztül keresték, de nem sikerült megtalálni őket.

Egyes elméletek szerint a gyerekek el sem jutottak a barlangokhoz, mert elrabolták őket, de más teória szerint a fiúk egyszerűen megszöktek otthonról. Az ügyet a mai napig nem sikerült megoldani.A Sodder gyerekek eltűnése: A Sodder család tíz gyereket nevelte, akik közül csak a legidősebb nem lakott már otthon. 1945. december 24-én, karácsony előestéjén a szülők aludni küldték az emeletre a 14 éves Maurice-t, a 12 éves Marthát, a 9 éves Luise-t, a 8 éves Jennie-t és az 5 éves Bettyt.

A másik négy testvér még fennmaradhatott, és talán ez volt a szerencséjük, ugyanis az éjszaka különös fordulatot vett, amikor éjfélkor megcsörrent a telefon. A készüléket az édesanya vette fel. A vonal túloldalán egy nő keresett egy, a család számára ismeretlen, embert.

Az anyuka azt hitte, hogy csak téves számot tárcsáztak, de később a vallomásában már emlékezett, hogy a beszélgetés alatt a háttérben ijesztő zajokat és furcsa nevetést hallott. A nő visszafeküdt aludni, de ekkor észrevette, hogy a nappaliban ég a villany.

A házirend szerint, ha a gyerekek a szülőknél később fekszenek le, akkor nekik kell lekapcsolni a villanyt, és behúzni a függönyt, ám ezt most nem tették meg, sőt az anyuka még az ajtót is nyitva találta.

Miután mindezt elrendezte, lefeküdt aludni, de egy órával később felriadt, mert valami nagyot koppant a tetőn. A nő fülelni kezdett, de nem hallott más furcsaságot, ezért végül visszafeküdt. Fél órával később erős füstszag ébresztette.

A ház lángokban állt. A szülők és a négy nagyobb gyerek ki tudott menekülni, de az emeleten alvók nem. Az apa vissza akart menni értük, de nem tudott, mert az emeletre vezető lépcső már lángolt. Ezt követően létrán akartak felmenni a gyerekekért, de az eltűnt a helyéről.

A szomszédok telefonjain nem lehetett kihívni a tűzoltókat, mert a vonalak süketek voltak, ezét az apa gyalog indult segítségért, ám mire visszaért a tűzoltókkal, a ház már porig égett. Az öt bent rekedt gyereket annak ellenére halottnak nyilvánítottak, hogy soha nem találták meg a maradványaikat.

Később kiderült, hogy a telefonvezetékeket elvágták, a tüzet pedig szintén szándékosan gyújthatták. A szülők egész életükben hittek abban, hogy az öt gyerek él. A keresést soha nem adták fel, a város határban pedig a mai napig kint van a hatalmas hirdetőtábla, amin az eltűnt Sodder gyerek fényképe látható.

Beverly Potts: 1951. augusztus 24-én este hagyta el a cleveland-i otthonát a 10 éves Beverly Potts, aki a Halloran Parkban rendezett nyári fesztiválon akart bulizni. A haza soha nem térő lányt, utoljára este fél 10-kor körül látták.

2000-ben egy cleveland-i riporter több névtelen levelet is kapott. Ezekben az anonim író azt állította, hogy haldoklik, ezért be akarja vallani Beverly elrablását, zaklatását és meggyilkolását, majd végül azt ígérte, hogy 2001. augusztus 24-én, a lány eltűnésének 50. évfordulóján, feladja magát a Halloran Parkban.

A riporter három olyan névtelen levelet kapott, aminek az írója azt állította, hogy egy otthonban fekszik, de végül nem jelent meg augusztus 24-én.

A Beaumont gyerekek: 1966 januárjába három testvér úgy döntött, hogy elsétálnak a közeli a partszakaszhoz. A 9 éves Jane, a 7 éves Anna és a 4 éves Grant gyakran megtette ezt az utat egyedül, ezért a szülők nyugodt szívvel engedték el a testvéreket, mert nem gondolták, hogy baj lesz belőle.

A három ausztrál fiatal azonban soha ért haza ebből a sétából. Amikor a megbeszélt időpontra nem érkeztek meg a gyerekek, akkor az aggódó szülők elmentek a parthoz, ahol több szemtanú elmondta nekik, majd a rendőröknek is, hogy látták, hogy Anna, Jane és Grant egy szőke férfival beszélget és játszik.

Volt, aki arról is beszámolt, hogy az idegen pénzt adott a gyerekeknek. A szülőknek ez furcsa volt, mert elmondásuk szerint, Jane nagyon félénk volt, és soha nem állt volna szóba idegenekkel. A rendőrök ebből arra következtettek, hogy a szőke férfi nem volt idegen a gyerekek számára. Az ausztrál bűnügyi történelemben a Beaumont gyerekek keresése volt az egyik legnagyobb nyomozás. Az ország leghíresebb bűnügyével kapcsolatban számos elmélet született, de az igazság a mai napig rejtély.


(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com