A dnyipropetrovszki Verbove elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Elfoglalta az orosz hadsereg Verbove települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.A RIA Novosztyi hírügynökség a tárca adataira hivatkozva azt írta, hogy az orosz fegyveres erők szeptember folyamán 19 települést vontak ellenőrzésük alá: nyolcat-nyolcat Dnyipropetrovszk megyében és a "Donyecki Népköztársaságban", kettőt Zaporizzsja, egyet pedig Szumi megyében. Emellett kiszorították az ukrán hadsereget a luhanszki Kreminna város melletti Szerebrjanszki erdőgazdaságból, ami megnyitotta az utat az előrenyomulás előtt a limani frontszakaszon, egyebek között lehetővé téve a behatolást a donyecki Jampil településre.

A keddi hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében csaknem másfélezer ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai infrastruktúrának a hadiipart ellátó objektumait, valamint deszantcsónakok egy gyártóüzemét a nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépek indítóhelyeit, több lőszerraktárt, egy harckocsit és kilenc egyéb páncélozott harcjárművet, továbbá 97 repülőgép típusú drónt.

Szergej Lebegyev, a "mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora" a RIA Novosztyi orosz hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy csapás érte izmajili hajójavító üzemet Odessza megyében. Az orosz statisztika szerint a háború kezdete óta az ukrán fegyveres erők több mint 43 ezer különleges katonai járművet veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Herszon megyei Nova Kahovkában pilóta nélküli repülőszerkezet által végrehajtott csapás következtében életét vesztette Vlagyimir Leontyjev, a városi képviselői testület elnöke, két nő pedig megsebesült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com