A donyecki Kaleniki és a szumi Szopics elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Elfoglalta a donyecki régióban lévő Kaleniki és a Szumi megyei Szopics települést az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, és a frontokon mintegy 1240 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán üzemanyag- és energiainfrastruktúrának több, a fegyveres erőket kiszolgáló objektumát, valamint lőszer- és anyagraktárakat, 11 páncélozott harcjárművet, két 155 milliméteres önjáró löveget, hét irányított légibombát, továbbá 421 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és oroszországi régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán támadást. A légvédelem Moszkvára és Szentpétervárra irányított, pilóta nélküli repülőszerkezeteket is lelőtt. A Belgorod megyei Grajvoronban egy civil életét vesztette, további kilenc polgári személy pedig megsebesült a régióban.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a "kijevi rezsim háborús bűnei" ügyében illetékes nagykövete kedden a TASZSZ hírügynökséggel közölte, hogy a március 9. és 15. közötti időszakban 37 orosz civil vesztette életét ukrán támadásokban, további 202 pedig, köztük két gyermek, megsebesült. A diplomata szerint az ukrán fegyveres erők a nevezett időszakban legkevesebb 3347 lőszert lőttek ki orosz polgári célpontokra.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csalás címén őrizetbe vette két magánvállalat vezetőjét, aki 460 millió rubelt (több mint egymilliárd 900 millió forintot) sikkasztott el hadiipari megrendelésekből. Az FSZB szerint tavaly több mint 700 büntetőeljárást indítottak hadiipari vállalatok pénzeszközeinek elsikkasztása ügyében, amelyek nyomán több mint 200 gyanúsítottat elítéltek.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com