A Fehér Ház szerint a Kongresszus tétlensége miatt kellett az ukrán erőknek kivonulniuk Avgyijivkából

A Fehér Ház szerint az amerikai Kongresszus tétlensége vezetett oda, hogy az ukrán erőknek ki kellett vonulniuk Avgyijivka városból - hangzott el a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjének tájékoztatóján kedden.John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora úgy fogalmazott: nem azért vonultak ki az ukránok, mert "ne lennének kiképezve, vagy ne lenne meg a taktikai érzékük, hogy megvédjék magukat és a várost, hanem a Kongresszus tétlensége miatt". Hozzátette: a Fehér Ház előre figyelmeztetett, hogy ez fog történni, ha a Kongresszus nem fogadja el a kiegészítő támogatást és az ukrán katonák nem kapják meg a szóban forgó fegyvereket és hadianyagot, amilyen gyorsan csak lehetséges.
    

A nemzetbiztonsági szóvivő szerint az orosz erők Avgyijivkában logisztikai központot akarnak kialakítani, ami támogathat további katonai akciókat Donyeckben, és akár távolabb, Luhanszk régióban is. "Bölcs döntésnek" nevezte ukrán részről a városból való kivonulást, mert ezzel megelőzték, hogy ott tartózkodó erőiket bekerítsék, és értékes erőforrásokat sikerült megőrizniük.
    

John Kirby részletek említése nélkül jelezte, hogy az Egyesült Államok pénteken jelentős szankciós csomagot jelent be Oroszország ellen, Alekszej Navalnij halálára is reagálásként. Az amerikai Kongresszusban hónapok óta zajlik a vita az Ukrajna további katonai támogatásáról szóló törvényről, ami a Fehér Ház szándéka szerint 60 milliárd dollárt biztosítana a háborúban álló ország segítésére. A Szenátus, a felsőház a múlt héten elfogadott egy összesen 95 milliárd dollárról szóló jogszabályt, amiben Ukrajna mellett Izrael és Tajvan támogatása is szerepel, de az egyelőre nem került a Képviselőház, azaz a Kongresszus alsóháza elé.
    

A tavaly óta húzódó vitában a republikánus képviselők jelentős része azt a feltételt szabta a külföldi katonai segítség elfogadásához a Fehér Háznak, hogy történjenek határozott lépések az Egyesült Államok saját déli határának védelme érdekében, ahová rekordszámban érkeznek illegális bevándorlók, akik túlnyomó többségét a határőrizetért felelős szövetségi határvédelem beengedi az ország területére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com