A Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

A Fővárosi Ítélőtáblán, fellebbviteli eljárásban folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista fiú ügye - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a Pest Vármegyei Főügyészség 2023 szeptemberében emelt vádat egy akkor 16 éves középiskolással szemben 12. életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvételek tartásával, illetve nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt.

A Budapest Környéki Törvényszék ez év július 8-án kihirdetett elsőfokú ítéletével az elkövetéskor fiatalkorú és jelenleg is gimnazista elkövetőt bűnösnek mondta ki a vád tárgyává tett nemi erkölcs elleni bűncselekményekben, és halmazati büntetésül 2 év fiatalkorúak börtöne végrehajtási fokozatú, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Az ügyről azt írták, hogy a vádlott nem sokkal a 14. életéve betöltését követően, 2021 őszén egy üzenetküldő alkalmazásba feltöltött és megosztott hét gyermekpornográf videófelvételt, továbbá 2022 nyarán ugyancsak gyermekpornográfiát ábrázoló videófelvételeket és képfelvételeket töltött le és tárolt mobiltelefonján, amelyeken 18, illetve 12 év alatti személyek szerepelnek.

Az elsőfokú ítélet ellen az elkövető törvényes képviselője, valamint védője is fellebbezést jelentett be. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványával a megállapított tényállás helyességére, a vádlotti cselekvőség törvényes minősítésére és a kiszabott büntetés arányosságára tekintettel az elsőfokú ítélet helybenhagyását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com