A Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a Marina-parti kettős gyilkosság büntetőpere

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a Marina-parti kettős gyilkosság ügyében az első fokon tényleges életfogytiglannal sújtott társtettesek és harmadik társuk büntetőpere - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Az eljárás adata szerint a szlovák vádlott - a szintén szlovák állampolgárságú sértett bizalmi embereként - felbujtotta magyar bűntársát arra, hogy ellenszolgáltatás fejében Szlovákiában erőszakos bűncselekményeket kövessen el.

Később a két férfi elhatározta, hogy értékei megszerzése érdekében megöli a jelentős ingó vagyonnal rendelkező sértettet, aki a szlovák hatóságok elől Magyarországon, a budapesti Marina-parton, egy bérelt lakásban rejtőzködött.

A magyar bűntárs a Pilisben előre megásott egy sírgödröt, majd társával 2016. február 11-én felkereste a sértettet és nála tartózkodó barátnőjét, és a bérelt lakásban mindkettőjüket közvetlen közelről többször fejbe lőtte. A holttesteket a magyar elkövető feldarabolta, majd a szlovák tettes egy XIII., kerületi bankfiókból megszerezte a sértett ott tárolt értékeit, folyószámlapénzét, társa pedig a Pilisben eltemette a holttesteket.

A megszerzett két befektetési aranytömböt - annak bűnös eredetéről tudva - a magyar állampolgárságú elkövető élettársa egy fővárosi ékszerüzletben mintegy tízmillió forintért eladta. Értékesítették a sértett mintegy 60 millió forint értékű gépjárműparkját is.

A Fővárosi Főügyészség 2022 júniusában emelt vádat a szlovák és a magyar állampolgárságú férfi ellen többszörösen minősített emberölés, valamint testi épség és vagyon elleni bűncselekmények, továbbá a magyar férfi élettársa ellen pénzmosás miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 2-án első fokon a két férfit bűnösnek mondta ki élet, testi épség és vagyon elleni bűncselekményekben, s ezekért tényleges életfogytiglannal sújtotta, azaz mindkettőjüket kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A női elkövetőt pénzmosás bűntettében mondták ki bűnösnek, rá másfél év felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. A másodfokon eljáró Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a védelmi fellebbezések elutasítását, a jogi minősítések és járulékos rendelkezések pontosítását indítványozta.

A szlovák elkövető letartóztatásban van, bűntársa más büntetőügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését tölti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com