A francia parlament megszavazta a homoszexuálisok átnevelő terápiáját tiltó törvényjavaslatot

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A francia parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az LMBTQ emberek állítólagos gyógyítását, azaz a szexuális orientációjuk megváltoztatását célzó, úgynevezett konverziós terápiákat.Negyven évvel azután, hogy a homoszexualitás büntethetőségét eltörölte Franciaország, a kedd este megszavazott törvény új bűncselekményt vezet be a büntetőtörvénykönyvben: az úgynevezett konverziós terápiát végzők két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbírsággal sújthatók. Súlyosbító körülmények esetén a büntetés akár három évi szabadságvesztés és 45 ezer eurós pénzbírság is lehet.
    

Az 577 fős alsóházban megjelent 142 képviselő közül mindannyian igennel szavaztak a tervezetre, amelyet a szenátus január 20-án szintén egyhangúlag már megszavazott második olvasatban. A szavazást követően minden képviselő és szenátor a tribünön elismételte: "nincs mit gyógyítani". A konverziós terápiák valójában már eddig is büntethetők voltak számos olyan szabálysértésen keresztül, mint a morális zaklatás, erőszak vagy törvénytelen orvosi gyakorlat. Elisabeth Moreno, a férfiak és nők közötti jogegyenlőségért felelős kormánytag ugyanakkor úgy vélte, hogy a törvény elfogadása "erős jelzés" lehet annak érdekében, hogy a "barbár terápiák" áldozatai könnyebben merjenek feljelentést tenni.
    

A konverziós terápiák az ördögűző szeánszoktól az elektrosokkon át a különböző önmegtartóztató gyakorlatokig terjednek, s szakemberek szerint tartós pszichológiai, egyes esetekben pedig fizikai hatással járnak az áldozatok számára, akiknek többsége fiatal. "Ezeknek a méltatlan gyakorlatoknak nincs helye a köztársaságban. Miután az, hogy valaki önmaga, nem bűncselekmény, nincs mit gyógyítani" - írta a Twitteren Emmanuel Macron államfő.
    

Az 1950-es években az Egyesült Államokban kezdeményezett konverziós terápiáknak nincsen tudományos vagy orvosi alapjuk. Bár nincsenek hivatalos adatok arról, hogy Franciaországban mennyire elterjedt ez a gyakorlat, a törvényhozók 2019-ben több száz esetről tudtak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com