A globális felmelegedés miatt nőhet az erőszakos bűncselekmények száma Amerikában

A klímaváltozás miatt évente akár több tízezerrel is nőhet az erőszakos bűncselekmények száma az Egyesült Államokban - erre figyelmeztettek új tanulmányukban amerikai kutatók. "Attól függően, hogy milyen gyorsan emelkedik a hőmérséklet, akár két-három millió erőszakos bűncselekménnyel is több történhet mostantól a század végéig ahhoz képest, mintha egy nem felmelegedő világban élnénk" - mondta el Ryan Harp, a boulderi Coloradói Egyetem Környezettudományi Kooperatív Kutatóintézetének kutatója, az Environmental Research Letters folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

  
Harp és a tanulmány társszerzője, Kris Karnauskas, az egyetem légköri és óceántudományi karának adjunktusa 2018-ban az FBI bűnügyi adatbázisát és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) klímaadatait elemezte, kapcsolatot keresve a felmelegedés és a bűncselekmények aránya között, különösképpen a téli időszakban. A melegebb teleken ugyanis több erőszakos bűncselekmény, bántalmazás és rablás történik, valószínűleg azért, mert a kevésbé rossz idő több alkalmat nyújt az emberek közötti interakcióra - számolt be a tanulmányról az eurekalert.org portál.
   

A kutatócsoport 42 klímamodell és a korábbi kutatásaikban feltárt matematikai összefüggések összekapcsolása révén próbálták meghatározni a jövőben bekövetkező bűnesetek számát. A kutatók olyan faktorokat is figyelembe vettek, amelyeket korábban nem vettek számításba, köztük a bűnözés arányának az évszakok közötti és az ország különböző régiói szerinti eltéréseit.
   

"Egyelőre csak a felszínt kezdtük kapargatni azzal kapcsolatban, hogyan hat a klímaváltozás az emberekre, különösen a szociális rendszerek és egészég révén. Egy olyan jövőt látunk, ahol ezek az eredmények hatással lesznek a tervezésre és az erőforrások elosztására az egészségügyi, a bűnüldözési és igazságszolgáltatási közösségek körében is" - fogalmazott Karnauskas.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com