A gülenista hálózat felszámolásáról tárgyalt a török kormányfő a CIA igazgatójával

A tavaly júliusi törökországi puccskísérletért felelőssé tett, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatáról tárgyalt Binali Yildirim török kormányfő pénteken Mike Pompeóval, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával ankarai találkozójukon - jelentette az NTV török hírtelevízió. Yildirim nyomatékosította: Törökország az Egyesült Államok fokozott együttműködésére számít a gülenista mozgalom elleni fellépéssel, valamint Gülen kiadatásával kapcsolatban. A török miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy Ankara mekkora jelentőséget tulajdonít az új washingtoni adminisztrációval folytatódó közös munkának.

A két fél egyetértett abban, hogy szoros titkosszolgálati együttműködésre van szükség a terrorizmussal és a szervezett bűnözéssel szemben. Pompeónak hivatalba lépése óta ez az első tengerentúli útja. Csütörtökön Recep Tayyip Erdogan államfővel és Hakan Fidan titkosszolgálati vezetővel egyeztetett a török fővárosban.

Washington a július 15-i puccskísérlet felgöngyölítésében már korábban együttműködéséről biztosította Törökországot. Donald Trump novemberi elnökké választásakor Yildirim reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok rövid időn belül kiadja Gülent, és országaik barátságában új fejezet nyílik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com