A gyermekbántalmazással kapcsolatos ügyek kivizsgálását kérik civilek

A gyermekbántalmazással kapcsolatos ügyek kivizsgálását kéri Pintér Sándor belügyminiszternek írt nyílt levelében a Civilek a gyerekekért nevű szervezet.Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyílt levelükben azt írták, "mi, magyar állampolgárok kérjük, hogy a rendőrség és az ügyészség a legalaposabban vizsgálja ki a gyerekbántalmazással kapcsolatos ügyeket. Folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt a nyomozás állásáról!"

A civil szervezet azt kéri a kormánytól, hogy állítson fel egy vizsgálóbizottságot a gyerekbántalmazásos ügyek kivizsgálására, különösen az állami gondozást végző intézményekben történt visszaélésekkel kapcsolatban.

"Kérjük, hogy a kormány - elismert szakemberek és lehetőleg egykori áldozatok bevonásával - alkosson komplex stratégiát a gyermekbántalmazás megelőzésére, felismerésére, a korai beavatkozásra, illetve az elkövetők felelősségre vonására és a sértettek talpra állásának, gyógyulásának segítésére" - fogalmaztak, hozzáfűzve, hogy kiállnak a tényfeltáró újságírók, Ábrahám Róbert és Füssy Angéla mellett, és mind lelki, mind anyagi, mind jogi támogatásukat elvárják.

"Tisztuljon meg végre az ország, vegyük kezünkbe a sorsunkat, a gyerekek sorsát, mert akkor lesz jövőnk" - írták a belügyminiszterhez címzett nyílt levelükben a Civilek a gyerekekért nevű szervezet tagjai. Közölték, hogy az általuk kezdeményezett petíciót már közel 16 ezren írták alá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com