A hadsereg szakértőinek segítségét kérte a Scotland Yard

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit hadsereg szakértőinek segítségét kérte pénteken a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet következményeinek felszámolására.A londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító szolgálata pénteki tájékoztatásában közölte: "számos járművet és egyéb tárgyat" kell eltávolítani Salisbury belvárosából, ahol a bűncselekmény történt, és ehhez kérte a katonai szakértők segítségét, mivel a fegyveres erőknek van megfelelő kapacitásuk és szakértelmük e feladat elvégzéséhez.

    
A közlemény nem részletezte, hogy a rendőrség pontosan milyen szakterületeken járatos szakértők segítségét kérte, de a BBC pénteken úgy értesült, hogy a hadsereg és a királyi haditengerészet hozzávetőleg 180, vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris hadviselés következményeinek elhárítására kiképzett tagja indult a helyszínre.
    

A Scotland Yard közleménye hangsúlyozza, hogy a katonai szakértők láttán a helyi lakosságnak "nincs oka a rémületre", a védelmi minisztérium rendszeresen nyújt segítséget a sürgősségi szolgálatoknak országszerte, és a közegészségügyi hatóságok eddig elhangzott tanácsadásai sem módosultak. Sally Davies, az angol tisztiorvosi szolgálat vezetője minapi sajtótájékoztatóján elmondta: az incidensből eredő lakossági közegészségügyi kockázat az eddigi vizsgálati adatok alapján csekély, a hatóságok biztosítottak minden olyan helyszínt, ahol a két megmérgezett ember előzőleg megfordult.
    

Az eddigi vizsgálatok alapján "nagyon ritka" idegméreg okozta a Salisburyben történt kettős mérgezést. A sértettek egyike a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a másik pedig a volt kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal.
    

Őket továbbra is válságos állapotban kezelik Salisbury kórházában. Szintén mérgezést szenvedett a helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey, akinek állapota súlyos, de ő nem szorul intenzív kezelésre. Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának parancsnoka a héten hivatalosan bejelentette, hogy a rendőrség idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletként kezeli az incidenst. Rowley elmondta azt is, hogy a szakértők azonosították a hatóanyagot, de annak pontos mibenlétéről - azon túl, hogy idegméregről van szó - sem ő, sem a brit kormány nem adott azóta sem további tájékoztatást.
    

Pénteken Salisburybe utazott Amber Rudd brit belügyminiszter, aki meglátogatta a mérgezést szenvedett rendőrt, és azokat a jelenleg rendőrségi kordonnal elzárt helyszíneket, amelyeken megbetegedésük előtt közvetlenül Szkripal és lánya megfordult. Az egykori kettős ügynök és Julija Szkripal egy helyi pubot, utána egy éttermet keresett fel, mielőtt vasárnap délután eszméletlen állapotban találtak rájuk egy belvárosi bevásárlóközpont előtt.
    

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint összesen 21 embert vizsgáltak meg a városi kórházban, egyesektől vérmintákat is vettek, de csak Szkripal, valamint lánya és a rendőr szorul kórházi kezelésre. A BBC televízió pénteken megszólaltatott egy orosz emigránst, aki szintén Nagy-Britanniában él, és elmondta: véleménye szerint a támadást egy olyan "bűnbanda" követhette el, amelynek célja Vlagyimir Putyin orosz elnök lejáratása lehetett a közelgő oroszországi elnökválasztás előtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com